Az elnöki hivatalon töltötték ki dühüket a tüntetők

Heves tiltakozások törtek ki Szkopjéban, miután Gjorge Ivanov államfő kegyelemben részesített 56 ellenzéki és kormánypárti személyt, mindazokat, akik a belpolitikai válságot okozó lehallgatási ügy gyanúsítottjai között szerepeltek és eljárás folyt ellenük, illetve azokat is, akiket már elítéltek.

A többezres tömeg tagjai szerda este behatoltak az elnök egyik irodájába, betörték az igazságügyi minisztérium épületének ablakait, más épületeket pedig kővel és tojással dobáltak meg, valamint összecsaptak a rendőrökkel is. A faktor.mk macedón hírportál információi szerint 13 tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség.

Szerda este Szkopjéban két tiltakozást is rendeztek, Gjorge Ivanov bejelentésével ugyanis sem az ellenzék, sem a kormány nem ért egyet. A köztársasági elnök - keddi állítása szerint - azért hirdetett kegyelmet, hogy véget vessen a macedón belpolitikai válságnak.

A jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) kormánykoalíció erre reagálva közölte: valóban nem jó, ami az országban történik, Macedónia a válság "túsza", és semmi kétség, hogy az államfő bejelentését a jó szándék vezérelte, szerintük azonban ez akadályozza azokat az erőfeszítéseket, amelyek a hazugságoktól és a tisztességtelenségektől tisztítanák meg a közéletet. Az ellenzéki, szociáldemokrata Zoran Zaev szerint az államfő bejelentése egyenesen "államcsíny", mert leállítaná az igazságszolgáltatás munkáját, ezért Gjorge Ivanovnak le kell mondania.

Az ellenzéki tüntetők éppen az államfő lemondását helyezték tiltakozásuk középpontjába.

A macedón belpolitikai válság már a 2014-es választások után elkezdődött a kétmilliós balkáni országban, amikor az ellenzék választási csalással vádolta meg a kormánypárti, jobboldali VMRO-DPMNE koalícióját és Nikola Gruevszki miniszterelnököt. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg Zoran Zaevet, az ellenzéki Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnökét.

Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját. Szkopjéban emiatt több tüntetést is szerveztek a kormány ellen, a válságot pedig csak uniós közvetítéssel lehetett megoldani.

Macedóniában június 5-én előre hozott parlamenti választást tartanak, amelyet az ellenzék - a bejelentések szerint - bojkottálni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.