Az ellenzékkel is találkozna Merkel Moszkvában

Angela Merkel német kancellár vezető orosz ellenzéki politikusokkal is találkozni szeretne az orosz fővárosban, ahova a győzelem napi ünnepségeket követően érkezik – közölte értesülését az Izvesztyija című orosz napilap kedden.
A kancellár moszkvai látogatását vasárnapra tervezik. Programja szerint Vlagyimir Putyin orosz államfővel koszorút helyez el a Sándor-kertben lévő ismeretlen katona sírjánál. Az Izvesztyija azt írta, hogy az állami vezetők bizonyára megvitatják "a szankciókkal nehezített nemzetközi helyzetet", azon belül az ukrajnai válságot is.

A hatalomhoz közeli újság tudomása szerint a parlamenten kívüli ellenzékiek azt szeretnék elérni, hogy Berlin ne oldja fel, sőt szigorítsa az Oroszországgal szemben foganatosított büntetőintézkedéseket.

"Nem szabad enyhíteni a szankciókon, mint ahogy számos európai uniós tagállam követeli. Igen, az oroszoknak nehezebb lesz, de a cél szentesíti az eszközt" - mondta az Izvesztyijának egy név nélkül nyilatkozó, ellenzékhez közeli forrás.

Az illető közölte, hogy a Merkellel tervezett találkozón a nemrég létrehozott Kaszjanov-Navalnij-féle pártszövetség vagy valamelyik más ellenzéki párt képviselője vesz részt. Erről a múlt csütörtökön egyeztettek az ellenzékiek. Azt is elmondta, ha Merkel látogatása kétnapos lesz, akkor az ellenzékkel tervezett megbeszélést a jövő hétfőn tarthatják. Gennagyij Gudkov, az Igazságos Oroszország ellenzéki párt volt parlamenti képviselője közölte, hogy a találkozó helyszíne a német nagykövetség lehet.

Az Alekszej Navalnij vezette Haladás párt április 17-én egyesült - és ezzel gyakorlatilag választási tömböt hozott létre - a február végén meggyilkolt orosz ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov pártjával, az RPR-Parnasszal, amelynek másik társelnöke Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök.

Alekszej Muhin, a Politikai Információs Központ nevű orosz elemző cég vezetője szerint nem érdemes gyakorlati eredményt várni Merkel és az orosz ellenzéki vezetők találkozójától, mivel Berlin és az orosz ellenzék közvetlen kapcsolattartása komolyan megnehezítené Németország és Oroszország kereskedelmi-gazdasági viszonyát.

Az Izvesztyija más orosz szakértők véleményére hivatkozva azt is közölte, hogy a német kancellár és a Kreml ellenzékének találkozóján választják ki "az orosz Klicskót". "A Nyugat (Vitalij) Klicskóhoz hasonló személyt próbál kinevelni Oroszországban, aki a nácikkal és a nagytőke képviselőivel együtt 'narancsos forradalmat+ próbál véghezvinni' - állította az orosz hatalomhoz közeli lap.

A profi ökölvívóból ellenzéki politikussá, majd Kijev főpolgármesterévé vált ukrán politikus az egyik vezető szerepet töltötte be a Majdan eseményeiben, a kijevi hatalomváltásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.