Az ellenzék alakíthat kormányt Spanyolországban, hatalomra kerülhet a szélsőbal is

A spanyol király Pedro Sánchezt, a szocialista párt (PSOE) jelöltjét kérte fel kormányalakításra – jelentette be Patxi López, a spanyol parlament elnöke, miután az uralkodó tájékoztatta döntéséről a madridi Zarzuela-palotában kedd este. Sánchez ezt követően bejelentette, szerdán minden parlamenti pártot felkér az egyeztetésre a leendő kormányról.
VI. Fülöp először, január 22-én Mariano Rajoynak, a választásokon győztes, de addigi abszolút többségét elvesztő konzervatív Néppárt (PP) jelöltjének ajánlotta fel a kormányalakítás lehetőségét. Az ügyvezető miniszterelnök ezt elutasította mondván, hogy a megválasztásához szükséges támogatást nem kapná meg a parlamentben. Az uralkodó a múlt héten újrakezdte a tárgyalásokat a pártokkal, amelynek eredményeként döntött a szocialista jelölt mellett.

Patxi López rövid sajtótájékoztatóján elmondta: telefonon beszélt a szocialista miniszterelnök-jelölttel, aki három-négy hét haladékot kért a személyéről szóló parlamenti szavazás megkezdése előtt, hogy tárgyalhasson a lehetséges együttműködésről a pártokkal. A parlament elnöke észszerűnek nevezte a kérést.

Sánchez este rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, a parlament jobb- és baloldali pártjaival párbeszédet kezdeményez, hogy haladó és reformkormány alakulhasson Spanyolországban. „A szocialista párt és én magam, vállaljuk ezt a felelősséget, és megpróbálunk kormányt alakítani" - jelentette ki a miniszterelnök-jelölt, aki ismét bírálta Rajoyt, amiért lemondott arról, amivel a rá szavazó választók megbízták, és nem tett semmit, hogy megszerezze a megválasztásához hiányzó parlamenti támogatást. Véleménye szerint a PP saját vezetői mozdulatlanságának vált áldozatává. Ugyanakkor fontos politikai tényezőnek nevezte a Néppártot, amely több millió spanyolt képvisel, és amellyel több fontos kérdésben is egyetértenek.

Sánchez felvázolta programjának fő elemeit, amelyek közül prioritásnak nevezte a munkahelyteremtést, és szükségesnek az 1978-as alkotmány reformját. Az alkotmányt szerinte úgy lehet legjobban megvédeni, ha aktualizálják. Mint mondta, a tárgyalóasztalnál nem pozíciókról, hanem a programokról kíván egyeztetni a pártokkal. Kérdésre válaszolva elmondta: a parlament nacionalista pártjaival is tárgyalóasztalhoz ül, de nem keresi támogatásukat.

A szocialista vezető nincs könnyű helyzetben. Pártjának 90 képviselője van a 350 fős parlamentben, miniszterelnökké választásához pedig az első körben abszolút többségre, 176 képviselő támogató szavazatára van szüksége.

A radikális változásokat követelő baloldali Podemos már jelezte: 69 képviselőjének támogatásáért cserébe a miniszterelnök-helyettesi és hat miniszteri posztot kér. Ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy Katalónia népszavazást tarthasson függetlenségi szándékáról. A szocialista párt ezt elutasítja, mivel szerinte veszélyezteti az ország egységét.

A Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt 40 képviselője a szocialistákat csak akkor támogatja, ha az új kormánynak nem lesz tagja a Podemos. A konzervatív Néppárt 123 képviselőjének támogatására a szocialisták nem számíthatnak.

Amennyiben a pártok fenntartják eddigi álláspontjukat, Sánchez csak akkor tud kormányt alakítani, ha a parlament két katalán nacionalista pártja támogatja, vagy tartózkodásával segíti a megfelelő szavazatarány elérését. Ennek elfogadását azonban a szocialisták utasítják el.

A szocialista párt vezetése még a hétvégén bejelentette: konzultációt kezdenek a több mint 190 ezer fős párttagsággal arról, hogy a kormányalakítási tárgyalásokon kivel és milyen alkut köthet a miniszterelnök-jelölt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.