Az amerikai alelnök puhítja Erdogant

Joe Biden amerikai alelnök Törökországban utazott, hogy nagyobb szerepvállalásra bírja Recep Tayyip Erdogant az Iszlám Állam (IS) elleni harcban.

Biden tegnap Ahmet Davutoglu török kormányfővel találkozott, aki a két ország közti mély gyökerekkel rendelkező kapcsolatot méltatta.

„Régóta barátok vagyunk, és az egyik előnye annak, hogy ismét visszatértem Törökországba – amely barátunk és szövetségesünk a NATO-ban –, hogy mindig egyenesek vagyunk egymással. Egy barát nem hagyja, hogy a másik azon tűnődjön, hogy vajon mit is gondol" – idézi a Reuters Biden szavait, aki ma az elnökkel találkozik.

A tárgyalás fő témája Törökország Iszlám Állam elleni szerepvállalása lesz, ugyanis Ankarát sok kritika érte, amiért vonakodva nyújtott – minimális – segítséget, ráadásul nem tudja hatékonyan megelőzni, hogy külföldi dzsihádisták a török határon keresztül jussanak el Szíriába és Irakba, és csatlakozzanak az IS-hez. Törökország szerint azonban a szélsőséges szunnita szervezetet csak úgy lehet legyőzni, ha elmozdítják Bassár el-Aszad szíriai elnök.

„Szíriában nem lehet békét teremteni, úgy, hogy míg az ország egyik felében legyőznek egy terrorszervezetet, a másikban a damaszkuszi vezetés minden fegyvert bevet annak érdekében, hogy megölje a saját polgárait" – mondta Irakból való hazatérése után Davutoglu.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.