Az államfő beszólt a karácsonyi jókívánság helyett

Görögország konzultációra hazarendelte prágai nagykövetét, így tiltakozva Milos Zeman cseh államfő kijelentései miatt.

Zeman az elmúlt napokban többször úgy vélekedett, hogy Csehországnak addig nem szabad belépnie az eurózónába, ameddig abból Görögországot nem zárják ki, vagy önként nem távozik onnan. Az elnök szerint ha nem így történik, akkor Prágának is be kellene szállnia a hatalmas görög államadósság finanszírozásába.

Cseh hírportálok közölték, hogy szerda este Lubomír Zaorálek külügyminiszter felhívta athéni kollégáját, Nikosz Kociaszt és igyekezett csittítani a görögök fellháborodását. A CNN Greece hírcsatorna úgy tudja, sajnálkozását fejezte ki az államfő megnyilvánulásai miatt, amelyek nem a kormány álláspontját tükrözik. A cseh külügyminiszter azonban csütörtök délelőtt cáfolta az értesülést: – Nem beszéltünk konkrét személyekről és ügyekről. Görög kollégám csupán annyit mondott, hogy sem ő, sem pedig a kormánya nem veszi jónéven, ahogy nemcsak Csehország, hanem más államok vezetői is vélekednek Görögországról. Végül abban egyeztünk meg, hogy az a helyénvaló, ha az uniós tagországok felhagynak a kicsinyes viszályokkal,mert közös erővel kell küzdeniük napjaink legsúlyosabb veszélyei, az Iszlám Állam ellen,valamint a menekültválság mielőbbi orvoslásáért -jelentette ki a prágai diplomácia vezetője.

Zaorálek arra a kérdésre, hogy mikor tér vissza állomáshelyére a görög nagykövet úgy válaszolt, erről Athénban döntenek.

Megkeresésünkre Jirí Ovcácek elnöki szóvivő nem kommentálta a telefonbeszélgetést, viszont hangsúlyozta, az államfő még ezek után sem változtatja meg Görögországgal kapcsolatos véleményét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.