A CIA pénzéből fizették ki az al-Kaidát

Az al-Kaidánál kötött ki legalább egymillió dollár, amelyet az amerikai titkosszolgálat az afgán kormánynak juttatott – írja a The New York Times.

A lap szerint az eset 2010 tavaszán történt, amikor az afgán hatóságok megegyeztek a terrorszervezettel, hogy ötmillió dollárért cserébe elengednek egy két éve fogva tartott afgán diplomatát.

Karzai tavaly John Kerry amerikai külügyminiszterrel
Karzai tavaly John Kerry amerikai külügyminiszterrel
Jim Bourg / Reuters

Az ötmillió dollár egy része pedig abból a pénzből származott, amelyet a CIA szállított minden hónapban az akkori afgán elnök, Hamid Karzai hivatalába. Két éve írt arról az amerikai sajtó, hogy a titkosszolgálat minden hónapban bőröndökben, hátizsákokban, néha nejlonszatyrokban vitt készpénzt az elnöki hivatalba.

A NYT-nak nyilatkozó afgán illetékesek szerint mire megszületett az egyezség az ötmillió dolláros váltságdíjról, addigra az afgánok egymillió dollárt már kivettek az amerikaiaktól kapott pénzből. A maradék négymilliót más országoktól kapták, az összeg pedig néhány héten belül az al-Kaidánál volt.

„Allah nagy összeggel áldott meg minket ebben a hónapban" – írta egy 2010. júliusi e-mailben a csoport egyik vezetője, Arijah Abd al-Rahman a terrorszervezet vezetőjének, Oszama bin Ladennek. A levélből kiderült, hogy a pénzt fegyverekre és egyéb működési költségekre fordították. A pénzből jutott a fogva tartott al-Kaida-tagok családjának is, illetve Ayman al-Zawahrinek is, aki bin Laden utódja lett a terroristavezér halála után.

Bin Laden azonban gyanakodott. A válaszában azt írja, lehetséges, hogy az amerikaiak tudják, hogy az a pénz hozzájuk került, így van rá esély, hogy radioaktív anyaggal vagy méreggel szennyezték, vagy hogy valamilyen módon nyomon tudják követni. Arra utasította az embereit, hogy legalább kétszer váltsák át a pénzt más valutára. „Egy kicsit furcsa, mert egy ilyen országban, mint Afganisztán, nem szoktak ekkora összeget fizetni az embereikért. Valami nagykutya rokona?" – kérdezte bin Laden egy e-mailben. Rátapintott a lényegre, mert Abdul Kalik Farahi nem akárki volt, hanem Hamid Karzai afgán elnök mentorának veje.

A fenti e-maileket azokon a számítógépeken találták az amerikai hatóságok, amelyeket 2011 májusában foglaltak le, miután rajtaütöttek a Bin Laden pakisztáni búvóhelyén, és megölték az al-Kaida vezetőjét. A dokumentumokat titkosították, ám nyilvánosságra kerültek, amikor az ügyészség bizonyítékként használta fel őket a múlt hónapban Abid Naszír tárgyalásán. A pakisztáni al-Kaida tagját azért ítélték el, mert terroristákat támogatott, illetve részt vett egy merénylet megtervezésében, amelynek során egy brit bevásárlóközpontot robbantottak volna fel a terroristák.

A CIA a fenti eset után is havi rendszerességgel hordta a pénzt az afgán elnöki palotába, néha egyszerre több mint egymillió dollárt is vittek. A lap szerint Karzai a pénzt főleg a problémás hadurak és törvényhozók megnyerésére használta. De fizettek belőle titkos diplomáciai utakat és olyan költségeket is, amelyeknek nem maradhatott hivatalos nyoma. Ez egészen tavaly szeptemberig tartott, az új afgán elnök hivatalba lépéséig. Ashraf Ghani hatalomra kerülése óta lassult a pénz áramlása, de az nem világos, jelenleg mennyi pénzt kap az elnöki hivatal.

A sztori ismét arra világít rá, hogy az Egyesült Államok által az iraki és afganisztáni háborúra költött több milliárd dollár egy részének az útját lehetetlen követni, azzal képtelenek elszámolni, akik kapják, így bárhol felbukkanhat. „Készpénzről van szó" – foglalta össze a lap kérdésére egy afgán illetékes. „Abban a pillanatban, hogy bekerül az elnöki palotába, semmi beleszólásuk abba, hogyan költik el."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.