Ausztriában is nyomoznak a Hamász-vezér gyilkosai után

Ausztriában is nyomoznak a Hamász egyik vezetőjének feltételezett gyilkosai után - jelentette szerdán egy osztrák magazin egy meg nem nevezett belügyminisztériumi szóvivőre hivatkozva.

A gyanú szerint a tettesek olyan mobiltelefonokon beszéltek egymással, amelyeknek a körzetszáma egy osztrák szolgáltatóéval egyezik meg – írta internetes kiadásában a profil című hetilap.

A gyilkosság január 19-én  történt Dubajban. A háttérben az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot sejtő helyi hatóságok s szerint tizenegy, európai útlevéllel rendelkező személy, köztük egy nő volt az elkövető. A lap megjegyezte, hogy a 2008 decemberében Mumbaiban történt terrortámadások egyik elkövetőjének a mobiltelefonjában is osztrák SIM-kártyát találtak. Ez egy olyan kártyacsomagból származott, amelyet Belgiumon keresztül külföldre adtak el. Jelenleg vizsgálják, hogy a feltételezett tettesek is ilyen úton jutottak-e a telefonkártyákhoz. A lap megkereste a szóban forgó szolgáltatót, a T-Mobile Austriát, de az nem foglalt állást az ügyben.

A brit szál kivizsgálását ígérik Londonban

A  hamis brit útlevelek használatának mélyreható kivizsgálását ígérte szerdán Gordon Brown miniszterelnök, akit a parlamenti pártok is felszólítottak erre. "Azonnal kivizsgáljuk... Ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt, hogyan történt és miért - jelentette ki a kormányfő a BBC rádióban, de hozzátette: "össze kell gyűjteni a bizonyítékokat, mielőtt nyilatkozatok hangzanak el".

Az ellenzéki liberális demokrata párt egyik képviselője kijelentette, hogy ha kiderül, hogy tényleg Izrael áll a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik vezetőjének meggyilkolása mögött, az súlyosan megrendíti a két ország közötti bizalmat. "Ha emiatt brit útlevelek jogos használói veszélybe kerültek, az szégyen-gyalázat" - mondta a parlamenti képviselő.

„Izrael sohasem válaszol, soha nem erősít meg, és nem is cáfol ilyen híreket”

Nincs ok azt feltételezni, hogy az izraeli elhárítás áll a dubaji gyilkosság mögött - jelentette ki szerdán az izraeli külügyminiszter. "Nem tudom, miért kell tényként elkönyvelni, hogy Izrael vagy a Moszad használta a hamis útleveleket és brit állampolgárok személyazonosságát" - mondta a katonai rádiónak Avigdor Liberman.

A politikus ugyanakkor nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni Izrael érintettségét az ügyben. "Izrael sohasem válaszol, soha nem erősít meg, és nem is cáfol" ilyen híreket - mondta, hozzátéve, hogy most sincs ok ennek a politikának a megváltoztatására. A külügyminiszter azt is kijelentette, hogy nem kell esetleges diplomáciai válságtól tartani Nagy-Britanniával vagy más országokkal. A dubaji hatóságokat egyébként annyira felháborította a Mabhúh-gyilkosság, hogy esküdöznek: ha a Moszad érintettségére utaló nyomot találnak az ügyben, maga Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen adnak ki letartóztatási parancsot

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.