Ausztria lépése „szemtelenül ellentmond az európai szabályoknak”

Az Ausztria és Olaszország közötti „Brenner-hágó lezárása szemtelenül ellentmond az európai szabályoknak, a történelemnek, a logikának és a jövőnek” – írta Matteo Renzi olasz miniszterelnök a nevével jegyzett internetes hírportálon szerdán.
A matteorenzi.it oldalon a kormányfő hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben "túlzott" számadatok kerültek nyilvánosságra az Olaszországba érkező migrációról. Az osztrák kormány korábbi adatai szerint tavaly 27 ezer migráns lépett át Olaszországból Ausztriába, és Bécs attól tart, hogy az idén 300 ezren érkezhetnek az olasz partokra, és próbálnak továbbutazni a többi EU-tagállam felé.

Az idei év első négy hónapjában kevesebben érkeztek, mint 2014-ben, és lényegében majdnem ugyanannyian, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A migráció "Olaszország számára jelentős teher, mivel továbbra is emberi életeket igyekszünk menteni a tengeren, de a számok alacsonyabbak a nemzetközi vészjelentésekben szereplőknél" - írta online oldalán az olasz miniszterelnök.

Matteo Renzi hozzátette, szerinte "nem hiba irányváltást kérni Európától a migráció és a gazdaság terén is".

A Brenner-hágó osztrák oldalán április elején megkezdték a határzár építését. Bécs korábbi bejelentése szerint ez június elsejétől lép életbe. "Feladatunk az, hogy meggyőzzük osztrák partnereinket magatartásuk értelmetlenségéről" - nyilatkozott Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki csütörtökön osztrák kollégájával, Wolfgang Sobotkával találkozik Rómában. Egy hónap alatt ez lesz a második olasz-osztrák belügyminiszteri találkozó: a posztjáról azóta távozott Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter március végén tárgyalt Rómában, és akkor azt ígérte Angelino Alfanónak, hogy Bécs a határellenőrzést megerősíti ugyan, de határzárt nem épít.

A La Repubblica című olasz napilap értesülései szerint az osztrák hatóságok azt kérték az olasz kormánytól, hogy olasz területen is ellenőrzéseket végezhessenek, vagyis a Brenner-hágói határátkelőn átvezető autósztráda és országút olaszországi oldalán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.