Ausztria pár óra alatt dönti el, visszaküldik-e a menekülteket

Ausztria május közepétől gyorsított eljárásban bírálja el a menedékkérelmeket, hogy ezáltal csökkentsék az országba érkező menekültek számát - jelentette be szerdán Bécsben a védelmi és a belügyi tárca vezetője.
Indoklásuk szerint a tavaly óta tartó migrációs hullám veszélyezteti a közrendet és a belbiztonságot. Ausztriában így nemsokára csak azokat a menedékkérelmeket fogják feldolgozni, amelyeket emberi jogi szempontból feltétlenül szükséges elbírálni, egyéb esetekben abba az országba küldik vissza az embereket, ahonnan Ausztriába érkeztek. A gyorsított menekültügyi eljárás szerint néhány órán belül egyénileg állapítanák meg, hogy vissza lehet-e küldeni az érintettet egy biztonságos harmadik országba.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter közlése szerint az emberi jogok európai egyezményének magánélethez és a személyes kapcsolatokhoz való jogának tiszteletben tartását szavatoló nyolcadik cikkelyét betartva fognak eljárni.

A gyorsított eljárást közvetlenül a határon fogják lefolytatni. Akik kérelmet akarnak benyújtani, azokat a határ mentén felállított regisztrációs központokba irányítják. Itt az emberek legfeljebb 120 órán át, a kérelmük elbírálásáig tartózkodhatnak.

A belügyminisztérium közbiztonságért felelős igazgatója később pontosítja, hogy hány ilyen központ felállítására van szükség. Akik nem a határ mentén, hanem az ország bármely más pontján nyújtják be a kérelmüket, azokat várhatóan egy határmenti regisztrációs központba szállítják.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter bejelentette továbbá, hogy Burgenlandban és a tiroli Brenner-hágónál intenzívebb határellenőrzést végeznek majd, és "véget vetnek a menekültek továbbirányításának Németországba".

Johanna Mikl-Leitner bejelentése szerint a döntésről már megkezdték az uniós országok tájékoztatását, jövő héten pedig az érintett rendőri vezetők találkozójára kerül majd sor. Az osztrák parlamentnek az idevonatkozó törvényről április végéig kell döntenie.

Mikl-Leitner szerint március végéig 14 ezer kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, így jelenleg ennyi esetben kötelesek a menekülés okát megvizsgálni.

Ausztria januárban döntött arról, hogy naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztriába, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint az idén legfeljebb 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba. A kormány jogi szakértőket kért fel, hogy elemezzék a döntést. A szakvélemény szerint jogilag kifogásolható a felső határérték megfogalmazása.

Ausztriában 2015-ben összesen 89 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és szeptembertől az év végéig mintegy 800 ezren utaztak át az országon. 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.