Ausztria ellen is kémkedtek az amerikaiak

Nemcsak Franciaország és az Európai Bizottság, hanem Ausztria ellen is kémkedhetett az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) közreműködésével.

A német Bild online kiadásában megjelent pénteki beszámoló szerint a BND - az NSA megbízásából - bajorországi lehallgató-, megfigyelőállomásán egyebek között a gov, a diplo és a Bundesamt (szövetségi hatóság, hivatal) kifejezésekre keresett rá rendszereiben, adatbázisaiban. A Bundesamt kifejezés osztrák hatóságokra vonatkozik és több mint tízszer fordul elő az NSA által megadott keresőkifejezések között - áll egy, a BND belső levelezéséből származó, 2013. augusztus 14-én kelt e-mailben - írta a Bild.

Az utóbbi napokban közölt német lapjelentések szerint az NSA évekig visszaélt a BND-vel 2002-ben a terrorellenes küzdelemről kötött megállapodással, az amerikai szolgálat a német partnerszervezet rendszerei, adatbázisai révén európai célpontok ellen kémkedett. A Süddeutsche Zeitung szerint a francia külügyminisztérium és az államfői hivatal, valamint az Európai Bizottság magas beosztású munkatársai ellen is végzett adatgyűjtést, megfigyelést.

Az eddigi sajtóinformációk szerint a BND tájékoztatta ugyan a szervezet felügyeletét ellátó kancellári hivatalt arról, hogy az NSA túlterjeszkedik a megállapodásban rögzített kereteken, a közös érdekeknek nem megfelelő tevékenységet végez, de részletes vizsgálat csak azután indult az ügyben, hogy 2013-ban kirobban az NSA Edward Snowden által leleplezett titkos adatgyűjtő programjai körüli botrány, és a német parlament (Bundestag) viszgálóbizottságot hozott létre. A kormányzat így végül csak az NSA-ügy német vonatkozásait vizsgáló parlamenti bizottság kezdeményezésére kezdett alapos vizsgálatot.

A kancellárt és a kancelláriaminisztert is állító konzervatív CDU-val és bajor testvérpártjával, a CSU-val nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) élesen bírálták a kancelláriát. A hivatal csúfos kudarcot vallott a BND felügyeletében - nyilatkozott Yasmin Fahimi, az SPD főtitkára.

Az ellenzéki pártok személyesen Angela Merkel kancellár és Thomas de Maiziere jelenlegi belügyminiszter, korábbi kancelláriaminiszter felelősségét firtatják.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap szerint kormánykörökben úgy vélik, hogy a nyolcadik napja dagadó NSA-BND-ügynek már komoly politikai dimenziói vannak, és előfordulhat, hogy személyi következményei is lesznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.