Ausztria: 45 százalék feletti részvétel, konzervatív elsőség

A szavazásra jogosult osztrákok 45,5 százaléka vett részt a vasárnapi EP-választáson. Kis túlzással, valamennyi induló parlamenti párt nyert, főleg amiatt, hogy a 2009-ben még a szavazatok 17,67 százalékát elnyert meglepetésember, Hans-Peter Martin pártja, a Liste Dr. Hans-Peter Martin – Für echte Kontrolle in Brüssel most nem indult, voksain a többiek osztoztak.

A legtöbb szavazatot, 27,6 százalékot a várakozásoknak megfelelően a kormánykoalíció kisebbik tagja, konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) szerezte meg, 2,2 százalékkal elmaradva az előző eredménytől. Az ÖVP sikere mégis látványosnak mondható, a veterán uniós képviselő, Othmar Karas (az egykori elnök, Kurt Waldheim veje) ugyanis szinte egyedül érte el a győzelmet, plakátain nem szerepelt a párt neve sem, jórészt a pártelnökkel, Michael Spindelegerrel meglévő ellentétei miatt. A szociáldemokraták a második helyen végeztek, gyakorlatilag ugyanannyi szavazatot kaptak, mint 2009-ben, 23,8 százalékot. De amíg a szakértőként brillirozó Karas a néppárt ellenében győzött, addig az SPÖ a tv-s újságíróból vezérjelöltté avanzsált, még hiányos uniós tudású Eugen Freunddal szemben.

Közel nyolc százalékot erősödött és a harmadik helyen végzett a nem végleges adatok szerint a szélsőségbe hajló jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) 12,71-ről 19,5 százalékra, amelynek vezetője, a kancellári ambíciókat tápláló Heinz-Christian Strache a szokásosnál visszafogottabban volt EU-ellenes, s egy hónappal a választások előtt kész volt a favorit jelöltet, a szélsőséges kijelentésekre vetemedett Andreas Mölzert is lecserélni egy kevésbé ismert politikusra, Harald Vilimskyre. Strache rapperként is bedobta magát, igaz, a zenét, erős áthallás miatt, le kellett a szövege alatt cserélni.

Történelme legjobb eredményét érte el országosan a Zöld párt, 14,9 százalékot kapott az öt évvel ezelőtti 9,93 százalékkal szemben. Meggyőzően magabiztos volt az unióban eddig is sokat dolgozó jelöltje, a külpolitikára szakosodott Ulrike Lunacek, a döntően környezetvédelmi érvek főleg a 30 éveseknél fiatalabbak körében arattak. A tavaly az országos politikában a semmiből felbukkant liberális párt, a Neos 7,8 százaléknyi voksot kapott, ami látványos siker, még ha a zöldekkel folytatott versenyben a párt a várakozások alatt is maradt.

Az osztrák uniós parlamenti választást nem terhelték belpolitikai témák, az eddigi 19 mandátummal szemben most elosztható 18 képviselői helyből ötöt ötöt kaptak a kormánypártok, négy az FPÖ-nek, három a zöldeknek, egy pedig a Neosnak jutott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.