Ausztrália: kígyók és krokodilok jönnek az árral

Folytatódik a mentés az árvíz sújtotta, a külvilágtól csaknem teljesen elvágott északkelet-ausztráliai Rockhampton hatóságai kedden, egyúttal a kígyók és krokodilok jelentette veszélyre figyelmeztetve a helyieket.

Rockhampton lakosai homokzsákokkal igyekeznek megvédeni otthonaikat a heves esőzések hatására megáradt Fitzroy folyó hullámai elől. A folyó vízszintje kedden már elérte a 9,2 métert, de a tetőzést csak szerdára vagy csütörtökre várják, 9,4 méteres vízszintnél. A mentőalakulatok attól tartanak, hogy a következő két hétben is magas marad a vízszint, emiatt pedig elszaporodnak a betegséget terjesztő moszkitók - amint ennek első jelei már láthatók is. A területre a hadsereg teherszállító repülőgépei szállítják a segélyt.

Egyúttal figyelmeztették az embereket, hogy óvakodjanak a mérgeskígyóktól és a krokodiloktól. Az előbbieknél most van a párzási időszak és hirtelen kikerültek természetes élőhelyükről, a kígyók ilyenkor ingerlékenyek - hívta fel a figyelmet Scott Mahaffey, a mentőalakulatok vezetője. A krokodilokat pedig nehéz észrevenni az árhullám által sodort törmelék között - tette hozzá.

Eddig 500 embert evakuáltak a területről, de van, aki elutasítja a felszóltást otthona elhagyására  jelentetette az ausztrál ABC televízió. Queenslandbn az árvíz összesen 20 várot és 200 ezer embert sújt közvetlenül. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Washingtonban bejelenttete, országa kész a közeli szövetséges Ausztrália segyítségére sietni. Szombat óta eddig hárman vesztették életüket az árvízben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.