Aung Szan Szú Kji objektív figyelmet kért Burmának

A jelenlegi mianmari alkotmány nem demokratikus, így az országban nem lehetséges a demokrácia - fogalmazott Budapesten a Nobel-békedíjas vendég.

Fontos, hogy sikeres legyen a mianmari (burmai) átmenet, az ázsiai országban ne torpanjon meg ez a folyamat - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten. Az államtitkár Aung Szan Szú Kji mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezetővel találkozott, és sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta, Mianmarban végre kell hajtani az alkotmánymódosítást, szabadon kell engedni a politikai foglyokat, és teljesen szabad választásokat kell rendezni 2015-ben.

Áder János köztársasági elnök fogadja Aung Szan Szú Kji mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt, a Sándor-palota teraszán
Budapest, 2013. szeptember 13. Áder János köztársasági elnök fogadja Aung Szan Szú Kji mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt, parlamenti képviselőt a Sándor-palota teraszán 2013. szeptember 13-án. MTI Fotó: Soós Lajos

Németh Zsolt elmondta: a magyar külpolitikának nagy megtiszteltetés, hogy Aung Szan Szú Kji Budapestre látogatott. Az általa folytatott küzdelem a nemzetközi politikában "ritka módon mutatja az erőszakmentesség erejét" - tette hozzá. Úgy fogalmazott, a mianmari politikus - Gandhihoz és Martin Luther Kinghez hasonlóan - küzdelmével egyértelművé tette, hogy a politikában is van létjogosultsága az erőszakmentességnek, ezért személye egyedülálló inspirációt jelent.

Magyarország szívesen átadja a rendszerváltozásban szerzett tapasztalatait Mianmarnak. Jelenleg is megosztják az információkat mianmari képviselőkkel a magyar parlament működéséről, és megállapodtak arról is, hogy az ASEAN elnöki teendőit jövőre betöltő Mianmar megkapja a 2011-es magyar EU-elnökségi honlap szoftverét - közölte, hozzátéve, ösztöndíjakat írnak ki mianmari diákoknak, hogy Magyarországon tanulhassanak. Németh szerint Magyarország is sokat tanulhat Aung Szan Szú Kjitől arról, hogy miként lehet jelen a politikában tartósan, meghatározó módon az emberközpontúság. Az államtitkár felidézte, hogy januári mianmari látogatásán adta át Aung Szan Szú Kjinek Kövér László házelnök meghívását. A mianmari képviselő Budapesten tárgyalt már Áder János köztársasági elnökkel, később fogadja Kövér László, majd előadást tart a Budapesti Corvinus Egyetemen, és találkozik Martonyi János külügyminiszterrel - közölte az államtitkár.

A tavalyi választásokkal még semmi sem ért véget

Aung Szan Szú Kji hangsúlyozta, országában még nem ért véget a demokratikus átmenet, ezért arra kéri a nyugati demokráciákat, hogy továbbra is objektíven kövessék figyelemmel a mianmari fejleményeket. A tavalyi választásokon a politikus által vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt programjában a jogállamiságra, az etnikai konfliktusok megszüntetésére és az alkotmánymódosításra helyezte a hangsúlyt, mert - mint mondta - ezek szükségesek ahhoz, hogy demokratikus állammá váljon Mianmar, és béke legyen az országban. A jelenlegi mianmari alkotmány nem demokratikus, így az országban nem lehetséges a demokrácia - fogalmazott. Megjegyezte: ha a mianmari kormány nem támogatja az alkotmány módosítását, akkor az azt jelenti, hogy nem érdekli a hiteles demokrácia. Aung Szan Szú Kji úgy látja, helyes volt az EU és az Egyesült Államok részéről, hogy feloldották a Mianmarral szembeni szankciókat, de fontos, hogy továbbra is figyelemmel kísérjék a helyzetet, ne legyenek túl optimisták, mert az országban még nincs demokrácia, és amíg nincs alkotmánymódosítás, nem is lesz.

A közép-európai országok sok szempontból jobban megértik Mianmart, mint az érett nyugati demokráciák, mert a közép-európaiak tudják, hogy az átmenet rendkívül nehéz időszak - vélekedett a mianmari politikus. Kérdésre válaszolva Aung Szan Szú Kji a szíriai helyzettel kapcsolatban elmondta, remélhetőleg Bassár el-Aszad mindent megtesz azért, hogy elkerülje az erőszakot és a népe harmóniában éljen. A sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő kiemelte: az EP-ben is napirenden tartják a mianmari kérdést, mert fontosnak tartják a békés ellenállás eszméjét és azt, hogy valódi demokrácia alakuljon ki az ázsiai országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.