Augusztusra megfékezhetik az ebolajárványt

Iszmáil Uld Sejk Ahmed, a kór elleni küzdelemre létrehozott ENSZ-misszió vezetője szerint augusztusra sikerül megfékezni a járványt - írja a BBC. Azt ugyanakkor ő maga is elismerte, hogy az ENSZ hibákat követett el, amiért nem reagált időben a krízisre.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet jelentése szerint a WHO és az afrikai nemzeti hatóságok is felelősek az egy évvel ezelőtt kitört ebolajárvány terjedéséért.  Ezzel az ebola elleni küzdelemre létesült ENSZ-misszió vezetője is egyetért. „Egyrészt információhiány, másrészt pedig egy bizonyos arrogancia” az oka, hogy nem léptek azonnal, amikor a vírus felütötte a fejét. „Megtanultuk a leckét” - jegyezte meg, hozzátéve, hogy nyárra sikerül megfékezni a járványt.

Egy alig kétéves kisfiú, Emile Ouamouno volt az, akitől napjaink legrettegettebb járványa ered. A gyerek és teljes családja megfertőződött és - az édesapa kivételével - meghalt, ám az orvosok eleinte nem tudták, mi okozta náluk a vérzéses lázat. A kisfiú 2013 decemberében halt meg, ám a WHO csak három hónappal később erősítette meg, hogy egyáltalán járvány van,  és további öt hónapba telt, mire globális vészhelyzetet hirdettek. Eddigre már több mint ezren haltak bele a betegségbe - írja a BBC.

Több mint tízezren haltak bele

A WHO jelentése szerint március közepére meghaladta a tízezret az ebola-vírus áldozatainak száma. Libériában több mint 4000, Sierra Leonéban több mint 3700, Guineában pedig több mint 2200 beteg vesztette életét a kór miatt.

„Tavaly áprilisban és májusban mindannyian tudtuk, hogy valami nem stimmel, és szerettük volna erre felhívni a WHO figyelmét” – mondta Henry Gray, az Orvosok Határok Nélkül egészségügyi koordinátora. „Nagyon frusztráló volt, hogy nem figyelnek ránk, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a járvány ilyen szintet ért el” - jegyezte meg.

Dr. Margaret Chan, a WHO elnöke is elismerte, a világ, és persze a WHO is túlságosan lassan reagált, és a nem megfelelő időben hozott óvintézkedések, illetve azok hiánya hozzájárult az ebola elterjedéséhez. 

A fertőzések száma az utóbbi időben jelentősen visszaesett, de hivatalosan csak akkor lesz vége a járványnak, ha már hat hete nincsenek új megbetegedések. Libériában pénteken jelentettek újabb esetet, Guineában pedig ismét nőtt a fertőzöttek száma az év eleji visszaesés után.  Sierra Leonéban a betegek egy része nem tud róla, hogy ebolával fertőzött emberekkel érintkezett volna, így egyelőre kérdéses, hogyan terjed a kór.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.