Augusztus 20.: Hillary Clinton üdvözölte a magyarokat

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken hivatalosan üdvözölte a magyarokat az augusztus 20-i ünnep alkalmából az amerikai diplomáciai tárca honlapján közzétett nyilatkozatában.

Barack Obama elnök és az Egyesült Államok népe nevében köszöntöm a magyar népet augusztus 20-án, Szent István napjának és a magyar állam több mint 1000 évvel ezelőtt történt megalakulásának ünnepe alkalmából - hangzik az üdvözlet. A miniszter elismerését fejezte ki amiatt, hogy Magyarország kultúrája - Bartók zenéjétől Petőfi költészetéig - évszázadok óta gazdagítja a világot. Clinton megemlékezett az amerikai magyarok több mint másfél milliós közösségéről is, amely régóta erősíti az Egyesült Államokat.

Szerényebb fények, kevesebb érdeklődő

Miközben csatlakozunk, hogy tiszteletünket fejezzük ki az önök államiságának hosszú története előtt, egyúttal azt is ünnepeljük, hogy húsz éve  szabad választásokat tartanak Magyarországon - hangsúlyozta amerikai külügyminiszter. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok a jövőben is együtt kíván működni Magyarországgal a demokrácia és az emberi jogok előmozdításának területén, olyan magyar kezdeményezéseken keresztül, mint amilyen a Demokratikus Átalakulásért Intézet és a Budapesten tervezett Tom Lantos Intézet.

Büszkék vagyunk rá, hogy közeli barátként és kulcsfontosságú szövetségesként számíthatunk Magyarországra a NATO-ban, és nagyra értékeljük Magyarország afganisztáni partnerségét a közös érdekek és értékek támogatásában és védelmében - hangzik az üzenet. A külügyminiszter minden magyarnak boldog nemzeti ünnepet kívánt és kifejezte meggyőződését, hogy az országaink közötti erős szövetség folytatódni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.