Auf Wiedersehen, szocialisták!

Wolfgang Clement volt német gazdasági csúcsminiszter 38 éves tagság után kilépett pártjából. Az ok: megrovást kapott egy januári nyilatkozata miatt, amelyben pártja ellen buzdított, és az atom- és szénerőművek bezárását elhibázott politikának nevezte.

Igazi nagyágyú fordított hátat a német szociáldemokratáknak: Wolfgang Clement, az egykori Schröder-kormány gazdasági csúcsminisztere bejelentette, hogy 38 éves tagság után kilép az SPD-ből. Clement így reagált az SPD fegyelmi testületének döntésére, amely megrovásban részesítette, amiért az idén januári hesseni tartományi választások előtt óvott a szociáldemokratákra adandó voksoktól.

Wolfgang Clement, az egykori Schröder-kormány gazdasági csúcsminisztere
Wolfgang Clement, az egykori Schröder-kormány gazdasági csúcsminisztere

A 68 ves politikus azzal érvelt, hogy az Andrea Ypsilanti listavezető által követett, az atom-, és széntüzelésű erőműveknek búcsút mondó energiapolitika kifejezetten árt Németország érdekeinek.

Clement a nyilvános megrovást úgy értékelte, hogy az SPD korlátozza tagjainak vélemény-nyilvánítási szabadságát. A volt csúcsminiszter Franz Müntefering SPD-elnöknek írt levelében azt is kifogásolta, hogy a szociáldemokraták vezetői nem határolódnak el világosan a Balpárttól. Clement, aki volt észak-rajna-vesztfálai tartományi kormányfő is, és ma az energiaipar lobbistájaként tevékenykedik, kifogásolta az SPD ipar-, és energiapolitikáját, amely megítélése szerint a német ipar leépüléséhez vezethet.

Müntefering sajnálattal vette tudomásul a „pártban elévülhetetlen érdemeket szerzett” Clement döntését. Az októberben ismét az SPD elnökévé választott Müntefering minden súlyát latba vetve próbálta megakadályozni a szakítást. Nem volt könnyű dolga: az ominózus nyilatkozat után még Clement szülővárosa, Bochum egyik SPD-s alapszervezete is az újságíróból lett politikus kizárását kezdeményezte a pártra káros magatartás miatt.

Később Clement maga is igyekezett tompítani a konfliktust. Közölte, sajnálja, ha megnyilatkozásával megbántotta a terepen dolgozó, plakátokat ragasztó hesseni elvtársait. A fegyelmi eljárást azonban nem lehetett leállítani. Az SPD csúcsvezetői azt el tudták érni, hogy mindenkinek súlyos presztízs-veszteséget jelentő kizárás helyett csak megrovással zárult le a szocdemek számára felettébb kínos ügy. Müntefering elődje, Kurt Beck volt pártelnök azt hangoztatta, nemcsak egyetlen nyilatkozatot, hanem Clement egész életművét figyelembe kell venni.

Míg vezető SPD-s politikusok sajnálkozásukat fejezték ki Clement több mint meglepő döntése miatt, a kizárást kezdeményező bochumi pártalapszervezetben elégedetten vették tudomásul a fordulatot. Szerintük a volt német gazdasági csúcsminiszter is nagyban felelős az SPD jelenlegi mélyrepüléséért.

Tíz hónappal a 2009-es őszi Bundestag-választások előtt az SPD a közvélemény-kutatásokban 25 százalékon áll. A belső harcok és a Balpárthoz fűződő viszony körüli viták nem növelik a párt népszerűségét. Pedig a recesszióval fenyegető gazdasági helyzetben hangsúlyos szociáldemokrata politizálással lehetne mit keresni – ahogy azt Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is hangoztatta, amikor jó egy hónapja hivatalosan az SPD kancellár-jelöltjének választották.

Ami az RWE energiakonszern felügyelő bizottságában ülő Clementet illeti, a politikus azt mondta: soha sem fog lakatot tenni a szájára. Megismételte: sajnálja a hesseni kampánnyal kapcsolatos nyilatkozatát, a megrovást azonban teljesen eltúlzottnak tekinti. A Hamburger Morgenpost egykori főszerkesztője szerint az égbe szökő energiaárak közepette szerinte felelőtlenség az atom- és a széntüzelésű erőművekből való kiszállásra építeni. Utópiának nevezte, hogy tíz éven belül a megújítható energiaforrások biztosítsák Németország energia-szükségletének harmadát, amit jelenleg a nukleáris reaktorok és szenes erőművek biztosítanak. Kiállt a Gerhard Schröder kancellársága által bevezetett reformok (Agenda 2010) mellett, amelyek a jóléti kiadások lefaragásával növelték Németország nemzetközi versenyképességét, ugyanakkor több millió választót fordítottak el az SPD-től.

(BERLIN)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.