Kairó neheztel Iránra, amely nemcsak a palesztin Hamaszt támogatja, de a libanoni Hezbollah szélsőségesein keresztül a Gázából Egyiptomba történő fegyvercsempészethez is köthető. Az általában remeteállamnak beállított Észak-Korea pedig Svájcon, Japánon és Tajvanon keresztül is a rakétagyártás nyersanyagaihoz jut, a készterméket a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában és Fekete-Afrikában teríti, a pénzt német és hongkongi bankokon keresztül is beszedve.

A világ törvénytelen fegyverszállításainak egész hálóját fedi fel a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok egy csoportja, amelyeket a The New York Times dolgozott fel. A sejtések, gyanúk és tények - a másik oldalon pedig sokszor a szemrebbenés nélküli tagadás - mögött ugyanakkor az is kirajzolódik: Washington él ugyan a nyomásgyakorlás és a diplomáciai aprómunka eszközeivel, de nem tudja feltartóztatni a szállításokat.

Hillary Clinton külügyminiszter egy februári távirata például kénytelen volt emlékeztetni a damaszkuszi illetékeseket: Basar el-Asszad szíriai elnök csak egy héttel azelőtt tagadta, hogy országa szállítana az Izrael-ellenes libanoni Hezbollahnak, ám az amerikaiak ennek ellenkezője jutott tudomására. A Pentagon egy illetékese szerint a Bejrútban politikai képviselettel is rendelkező síita fegyveres szervezet 50 ezres rakétaarzenáljából 40-50, jó találati pontosságú Fateh-rakéta érheti el Izrael nagy részét.

A táviratok szíriai szála annál figyelemreméltóbb, mivel Amerika az Obama-adminisztráció idején komoly nyitást hajtott végre Damaszkusz irányában. Épp februárban jelentették be, hogy - ötéves szünet után - az USA újra nagykövetet küld az országba. John Kerry, a szenátus külügyi bizottság elnöke pedig arab tárgyalásain felvetette, hogy Izrael - béketárgyalási alkuk részeként - visszaadhatná a Golán-fennsíkot a zsidó államnak.