Átugranának Európába

Már nem vagyunk kábítószer-termelő ország, legfeljebb tranzitútvonal – fogadkoztak Tiranában járt európai újságíróknak az albán kormány miniszterei. Tirana néhány hónapja már az EU tagjelöltje, de a csatlakozási tárgyalásokra még egy ideig nem számíthat, a tagságról nem is szólva.

– Én már öreg ember vagyok, nem úgy, mint a mellettem ülő hölgy – veti közbe Arben Ahmetaj, az albán kormány 45 éves gazdaságfejlesztési minisztere, miközben országa uniós felkészülését ecseteli. Való igaz, a mellette ülő Kladja Ghosna, az európai integrációs tárca vezetőnője mindössze 31 éves. Amerikában, illetve Nagy-Britanniában szereztek mesterfokozatot, és az angol mellett a szkipetárok földjén népszerű olaszt is jól beszélik.

– Nem az életkorban, hanem a teljesítményben hiszek – így Saimir Tahiri belügyminiszter, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc (a hárommilliós Albánia fő kihívásai) miatt a legfontosabb tárca vezetője. Ő 35 éves. Mindannyian Edi Rama tavaly szeptemberben hatalomra jutott Szocialista Pártjának politikusai. Ha az életkorral való érvelést elutasítják is, a beszélgetésekben világossá teszik: egy új nemzedék a tőle elvárható lendülettel vágott bele a feladatba, hogy felkészítse Albániát az EU-csatlakozásra.

Néptáncosok a nemzeti kulturális örökség napján Tiranában
Néptáncosok a nemzeti kulturális örökség napján Tiranában
Gent Shkullaku / AFP

Még a „matuzsálem”, az 50 éves Rama is egy húszassal fiatalabb elődjénél, a modern albán politika nagy öregénél, az ellenzékbe szorult Sali Berishánál. Kérdés persze, mikor lesz a csatlakozás. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság új elnöke világossá tette, hogy mandátuma öt éve alatt nem várható az EU további bővítése. Ez érthető is: a huszonnyolcak „bővítési fáradtsággal”, az euróövezet válságával és a Nagy-Britannia további szándékait övező bizonytalansággal küszködnek. Szinte elsikkadt a sajtóban az idei hír, miszerint Albánia (amely a NATO-hoz már 2009-ben csatlakozott, az unióba pedig ekkor jelentkezett) európai tagjelöltté lett. Ahogy tagjelöltek a Nyugat-Balkán egyelőre kívül rekedt országai is, a Magyarország szempontjából kulcsfontosságú Szerbiától a legdélibb volt jugoszláv utódállamig, Macedóniáig.

Albánia, ki tudja meddig, a tárgyalások megkezdésére is várhat. A hangulatnak nem kedvez, hogy nemrég kicsit szerencsétlenre sikeredett Rama belgrádi látogatása. Rama a „független Koszovóról” beszélt szerb kollégája, Alekszandar Vucsics jelenlétében, amit ez utóbbi provokációként értékelt. Ez főként azután volt kellemetlen, hogy októberben félbe kellett szakítani Belgrádban a szerb–albán futballmérkőzést, mert a pályán is dulakodás alakult ki annak nyomán, hogy egy drón segítségével Nagy-Albánia zászlaját irányították a stadionba.

Nagy-Albánia eszméje az albán többségű Koszovót, azaz annak a szerbségnek a bölcsőjét is magában foglalja, amely több mint hatszáz év elmúltával is csak emészti az oszmántörököktől elszenvedett 1389-es rigómezei vereséget. – Tiranában senki sem álmodozik Nagy-Albániáról, az „elefántról a porcelánboltban”. Mi itt a jövőt építjük – magyarázza a tiranai Nyílt Társadalom Alapítványt képviselő Andi Dobrushi. Szavaihoz Edith Harxhi, az Albán Politikai Központ elnevezésű agytröszt igazgatónője is csatlakozik. Aki nacionalista húrokat pengetett, az elbukott, és még a parlamentbe sem került be – állítják.

Nem is ebben, hanem a jogállamiságban, az átláthatóságban mérik az egykor elszigetelt exkommunista állam előrehaladását az uniós illetékesek. Öt alapfeltételt határoztak meg a továbblépéshez, így a közigazgatás és az igazságszolgáltatás függetlenségét és átláthatóvá tételét, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban mutatott teljesítményt, valamint a kisebbségek fokozottabb védelmét.

Tennivaló van bőven: a Transparency International „tisztasági” országlistája szerint 176 állam közül Albánia a 113. Ám a belügyminiszter büszkén állítja, hogy felszámolták a maffia kendermezőit, „már csak” tranzitországa Albánia a kábítószer-kereskedőknek. 2014 első kilenc hónapjában több mint félmillió kendernövényt, 100 tonna marihuánát, 62 kiló heroint és 23 kiló kokaint, azaz hétmilliárd euró értéket semmisítettek meg – sorolja egy kimutatásból. A felelősségre vonások persze korántsem zökkenőmentesek. Mint Adriatik Llalla államügyész kérdésünkre elmondta: volt, hogy a „nagykutyák” ügyét tárgyaló bírót az autójával együtt robbantották fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.