Átterjed a szíriai konfliktus Libanonra

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elrendelte a világszervezet megfigyelői missziójának befejeztét. Eközben fokozza az Aszad-rendszer diplomáciai elszigeteltségét, hogy – mint arra számítani is lehetett – az 57 tagú Iszlám Együttműködési Szervezet felfüggesztette Szíria tagságát.

Legalább húsz embert – köztük egy török, egy szaúd-arábiai és számos szíriai állampolgárt – raboltak el síita fegyveresek Libanonban még szerdán, bosszúból azért, mert az Aszad-ellenes erők foglyul ejtették egy társukat Szíriában – jelentette az MTI. Az emberrablás a Hezbollah radikális síita szervezet által ellenőrzött területen történt. A túszejtést az egyik befolyásos libanoni síita klán követte el, további emberrablásokkal fenyegetve a Basár el-Aszad szíriai elnök elleni felkelést támogató országokat (Katart, Szaúd-Arábiát, Törökországot) és azok állampolgárait.

A rezsim ellen harcoló Szíriai Szabad Hadsereg két nappal korábban fogta el a klán egyik tagját, aki a felkelők állítása szerint Aszad segítségére érkezett. Az emberrablások hatására Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Katar arra szólították fel Libanonban tartózkodó állampolgáraikat, hogy mielőbb hagyják el az országot. Ezzel párhuzamosan a libanoni állami hírügynökség jelentése szerint Bejrút egy síiták lakta peremkerületében szíriaiak tulajdonában lévő boltokat, autókat rongáltak meg azon meg nem erősített hírek hallatán, miszerint légicsapásban meghalt tizenegy libanoni síita fogoly Szíriában, akiket még májusban ejtettek túszul.

Ha a Nyugat továbbra sem hajlandó fegyverszállításokkal segíteni az Aszad elleni lázadást, a felkelők az al-Kaida terrorhálózathoz fordulnak – mondta a fegyveres ellenállás egyparancsnoka Aleppóban. A szíriai felkelők újabban azt kérik, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei hozzanak létre repüléstilalmi övezeteket. – A szíriai nép ma még az európai országok felé fordul, de ha ez így folytatódik, meggyűlölik őket – figyelmeztetett a parancsnok.

Szakértők szerint minél inkább elhúzódik a szíriai konfliktus, annál nagyobb a veszélye a radikalizálódásnak. Az elmúlt hónapokban sok radikális iszlamista érkezett Szíriába Törökországon át. Az AFP tudósítója júliusban, Aleppóban találkozott a fegyveres lázadók soraiban algériai és csecsen fegyveresekkel, sőt francia és svéd állampolgárokkal is. Megfigyelők szerint az al-Kaida szervezett erőként nincs jelen a közel-keleti államban.

Szíriában országszerte folytatódtak mindeközben a harcok a csaknem másfél éve tartó, legalább húszezer áldozatot követelt konfliktusban, amelynek során másfélmillióan otthonuk elhagyására kényszerültek. Légicsapásokat mért a szíriai légierő a lázadók hadoszlopaira Aleppó térségében – jelentette az állami sajtó.

Bedobta a törölközőt a világszervezet

Az ENSZ  Biztonsági Tanácsa elrendelte a világszervezet megfigyelői missziójának befejeztét - jelentették a hírügynökségek. - A feltételek nem teljesültek ahhoz, hogy folytatódjanak - jelezte Gérard Araud, francia ENSZ-nagykövet. A misszió vasárnap éjfélkor fejezi be munkáját.

Fokozza az Aszad-rendszer diplomáciai elszigeteltségét, hogy – mint arra számítani is lehetett – az 57 tagú Iszlám Együttműködési Szervezet  felfüggesztette Szíria tagságát. Peking pedig – amely Moszkvával együtt kerékkötője az ENSZ BT egy Aszad-ellenes határozatnak – tűzszünetre, az erőszak azonnali leállítására szólította fel a szemben álló feleket. Jang Csie-cse külügyminiszter úgy vélte, amikor találkozott Aszad megbízottjával: Damaszkusznak és az ellenzéknek párbeszédet kell folytatnia, hogy megkezdődhessen a szíriaiak által irányított politikai átmenet. A szíriai elnök küldötte örömét fejezte ki, amiért „vannak olyan országok, mint Kína és Oroszország, amelyek nem gyarmatosítók és nem is bánnak úgy az emberekkel, mint a gyarmattartók”. - Ez nagyban eltér a Nyugat álláspontjától - hangoztatta Buszejna Saabán, Aszad tanácsadója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.