Atomtengeralattjárót vesz bérbe India Moszkvától

Oroszország bérbe adja egyik legújabb atommeghajtású tengeralattjáróját Indiának az év második felétől - idézte az ITAR-TASZSZ hírügynökség kedden a moszkvai védelmi minisztérium egyik tisztségviselőjét.

"A Nyerpa atom-tengeralattjáró tíz évre szóló bérbeadására (...) nyáron vagy ősszel kerül sor" - mondta a meg nem nevezett tisztségviselő. Közlése alapján arról a búvárhajóról van szó, amelynek a Japán-tengeren végrehajtott 2008. novemberi első próbaútján súlyos, 20 halálos áldozattal járó balesetet okozott az indokolatlanul működésbe lépő freongázas tűzoltó berendezés.

A hagyományos fegyverzettel rendelkező, 971 Scsuka-B osztályú (NATO-kódja: Akula II) vadász-tengeralattjáró építését a 90-es évek elején kezdték meg, a munkálatok azonban finanszírozási nehézségek miatt elhúzódtak. Moszkva 2004-ben állapodott meg Újdelhivel, hogy egy másik hasonló hajóval együtt bérbe adja a Nyerpát az indiai hadiflottának. Átadását eredetileg 2007 augusztusára tervezték, de ezt el kellett halasztani, mert az Amuri Hajógyár tíz hónapra felfüggesztette az építését, a hajó árát pedig megemelte. Az indiai fél ezzel nem értett egyet, így a vízre bocsátás 2008-ra halasztódott.

A védelmi minisztérium illetékese most azt közölte az orosz állami hírügynökséggel, hogy a Nyerpa tesztelése decemberben sikeresen zárult. Az ITAR-TASZSZ forrásai szerint a hajót Vlagyivosztokban adják majd át a kezelésére kiképzett indiai legénységnek.

India - Kína után - az orosz fegyverek és haditechnika második legnagyobb importőre. Oroszországban végzik az indiai MiG vadászgépek felújítását, és Dmitrij Medvegyev elnök két évvel ezelőtti újdelhi látogatásán egyebek mellett 80 darab Mi-17-es orosz szállító helikopter eladásáról született megállapodás.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.