Atomtárgyalások a holtponton

Holtpontra jutottak a tárgyalások az Észak-Korea nukleáris tevékenységeiről készített phenjani nyilatkozat ellenőrzésének kérdésében.

Holtpontra jutottak a tárgyalások az Észak-Korea nukleáris tevékenységeiről készített phenjani nyilatkozat ellenőrzésének kérdésében – közölte szerdán Christopher Hill.

Az észak-koreai atomprogram felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője elmondta újságíróknak, hogy nem sikerült megegyezésre jutni az észak-koreai tárgyalódelegációval az ellenőrzés szabályrendszerének Kína által készített tervezetéről.

A hatoldalú tárgyalások több részvevője felkérte előzőleg Pekinget, hogy dolgozza ki phenjani nyilatkozat ellenőrzésének szabályrendszerét.

Hill elmondta újságíróknak, hogy nem sikerült megegyezésre jutni az észak-koreai tárgyalódelegációval az ellenőrzés  szabályrendszerének Kína által készített tervezetéről, sőt még csak  nem is közeledtek egymáshoz az ellentétes álláspontok.

A két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország  részvételével folytatott hatoldalú tárgyalások több részvevője  felkérte előzőleg a tárgyalásoknak otthont adó Kínát, hogy dolgozza  ki a phenjani nyilatkozat ellenőrzésének szabályrendszerét.

A hétfőn megkezdett, eredetileg háromnaposra tervezett (de  meghosszabbítható) mostani tárgyalási fordulónak további témái is  voltak, ezekről azonban nem beszélt Hill, és más forrásból sem  került ki információ a nyilvánosság elé. Az előzetes tervek szerint  szóba kellett kerülnie a Phenjannak megállapodás szerint járó  olajszállítások ütemezéséről, valamint az észak-koreai nukleáris  létesítmények üzemen kívül helyezésének további menetrendjéről.

Elemzők szerint csak az amerikai kormánynak sürgős a megegyezés,  Phenjannak egyáltalán nem. A hivatalából rövidesen távozó George  Bush amerikai elnöknek nagy szüksége lenne egy utolsó diplomáciai  sikerre. Az észak-koreai kommunista vezetőség viszont nyilván nem  kíván gesztust tenni a vele szemben mindvégig élesen ellenséges  Bushnak, inkább kivárja Barack Obama megválasztott elnök januári  hivatalba lépését. Minden megegyezés előtt tisztába akar jönni a  következő amerikai elnök szándékaival - vélik a térség ügyeiben  jártas elemzők.

Észak-Korea - az atomprogramjának felszámolásáról kötött 2007-es  megállapodásban vállalt kötelezettségeinek megfelelően - megkezdte  idén Jongbjon atomerőművének leszerelését, és nyilatkozott  folyamatban lévő nukleáris programjairól. Washington azonban  ragaszkodik a phenjani lista nemzetközi ellenőrzéséhez, mert hitelt  érdemlően tisztázni akarja, hogy minden nukleáris tevékenységét  bejelentette-e a kelet-ázsiai kommunista ország.

Phenjan vonakodik engedélyezni külföldi ellenőröknek, hogy  mintákat vegyenek az ország nukleáris létesítményeiben lévő  hasadóanyagokról, és külföldre vigyék azokat alaposabb megvizsgálás  céljából. Jelenleg ez a vita áll a tárgyalások középpontjában.

A koldusszegény, éhínségektől szenvedő Észak-Korea azt vállalta  a 2007-es megállapodásban, hogy felszámolja atomprogramját, ha  energiahordozókat és más gazdasági segélyeket kap cserébe a  tárgyalássorozat többi részvevőjétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.