Atomtárgyalások: Nem Iránt szorítja a cipő
Úgy tűnt a Genfben újabb körben indult atomtárgyalások mai kezdésekor, hogy nem Teheránt szorítja jobban a cipő. „Ha tíz évvel ezelőtt 160 dúsító centrifugánk volt, most pedig 19 ezer, akkor kinek is van szüksége megegyezésre? Irán elboldogul egyedül. Ha nehézségekkel is, de elboldogul” – nyilatkozta Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter a párizsi Le Monde-nak adott interjúban. Eközben egy, neve elhallgatását kérő amerikai illetékes – akit a The New York Times idézett – azt mondta: az Egyesült Államok kész enyhíteni az iszlám köztársaságot sújtó szankciókon, ha Irán legalább ideiglenesen, fél évre leállítja nukleáris programját, egy részét pedig a visszájára fordítja. Nem részletezte, hogy mely szankciókon, de nem annyira az olaj- és a bankszektort sújtó megszorításokról, mint inkább a javak befagyasztásának fokozatos feloldásáról lehet szó.
Zarif egyenesen úgy vélte, hogy még a héten megállapodhatnak Genfben a P5+1 országcsoporttal (az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagjával, valamint Németországgal). A Le Monde pénteki vezércikke szerint azért is égető, hogy tető alá hozzanak végre valamilyen egyezséget, mert a „lehetőség ablaka” hamar becsukódhat, hiszen a reformszelleműnek tartott, idén megválasztott Haszan Róháni elnökségéhez kötődik.
– Egyértelműen nagyon pozitív a hangulat, valóban előremozdulás várható – állítja N. Rózsa Erzsébet, a nonproliferációs kérdések és Irán szakértője, a Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója, főmunkatársa. Mint mondja, „az elmúlt mintegy harminc évben azt lehetett tapasztalni, hogy amikor az egyik fél készen állt a megállapodásra, akkor a másik nem volt vele szinkronban. Most viszont történelmi pillanat előtt állunk.”
Kérdés, hogy mi magyarázza ezt, mi szorítja rá az egyes feleket egy lehetséges megállapodásra. Bár a nemzetközi szankciók jelentős károkat okoztak, és ellátási nehézségeket is előidéztek Iránban, nem kényszerítették térdre az iszlám köztársaságot. Az idő viszont vészesen fogy eközben, az iráni atomprogram – legyen békés vagy fegyverkezéshez kötött – halad előre. Izrael is folyamatosan napirenden tartja a kérdést, nyomást gyakorolva az amerikai diplomáciára is.
Zarif a francia újságírók kérdésére „pontosnak tűnőnek” nevezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) augusztusi adatát, miszerint országa 186 kg húsz százalékra, azaz kritikus mértékűre, csaknem fegyverszintűre dúsított uránnal rendelkezik. Olli Heinonen, a NAÜ volt főigazgató-helyettese pedig azt mondta a The New York Timesnak, hogy Irán két-három hónapon belül megfelelő szaktudással és húszszázalékos dúsítottságú uránnal rendelkezik egy kezdetleges nukleáris robbanóanyag létrehozásához, ha egy ilyen fegyverprogramról politikai döntés születne. Más kérdés, hogy mivel tudja ezt célba juttatni, de a nukleáris küszöböt átlépné. Ez persze elméleti lehetőség, ahogyan a NAÜ-nek sincs rá mandátuma, hogy politikai szándékokat vélelmezzen.
A tárgyalások most „összetettek és komoly szakaszba jutottak” – fogalmazott Michael Mann, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője, miután főnöke csütörtökön együtt reggelizett Zariffal. N. Rózsa Erzsébet szerint amerikai és iráni részről is van magyarázat a kompromisszumkészségre: – Barack Obama elnök második ciklusában felvetődik, mi lesz az öröksége. Korábban is érzékenységet mutatott a leszerelési kérdések iránt, de a multilaterális színtéren eddig nem tudott komoly eredményeket felmutatni ebben. Most az Iránnal való egyezség az egyik nagy ügynek ígérkezik, különösen, hogy az izraeli–palesztin vagy a szíriai kérdésben nem látszik az előrelépés.
Iránban viszont a keményvonalasok nézik árgus szemekkel, hogy mire mennek a „reformerek” a tárgyalásokkal. – Az iráni megszólalók magabiztossága arra utal, hogy széles körű felhatalmazásuk van a tárgyalásokra, de el is várják, hogy eredményeket érjenek el ezeken – magyarázza N. Rózsa. Siavush Randjbar-Daemi, a Manchesteri Egyetem kutatója ugyanezt úgy fogalmazta meg az AFP hírügynökségnek: Ali Khamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetőjének támogatását „nem szabad biankó csekknek tekinteni. Eljön a lejárati ideje.”
