Atommentes világot követeltek Hirosima évfordulóján

Hatvanhét éve dobtak az amerikaiak atombombát Hirosimára. Japánban több tízezren mentek el az ünnepségekre, miközben egyre többen ellenzik a nukleáris energia felhasználását.

Helyi idő szerint reggel nyolc óra tizenöt perckor kondult meg a harang, amely az egyperces néma emlékezés kezdetét jelentette. 1945. augusztus 6-án ekkor dobott atombombát Hirosimára az amerikaiak Enola Gay nevű bombázó repülőgépe, 140 ezer ember halálát okozva a támadással.

Közel ötvenezren gyűltek össze a Hirosima Béke Emlékparkban, amely a bomba becsapódási helyének közelében található. Kazumi Matsui, a város polgármestere az ünnepségen az atommentes világért szónokolt. – Felszólítom a japán kormányt, hogy haladéktalanul dolgozzon ki egy olyan energiapolitikát, amely nem veszélyezteti az emberek biztonságát – mondta a polgármester, és hozzátette, a fukusimai tragédia megmutatta, hogy a nukleáris energia még akkor is veszélyes, ha békés célokra használják fel.

A polgármester beszédében elmondta, az atomtámadás túlélői már közel nyolcvanévesek. A város mindent megtesz, hogy megkapják a megfelelő egészségügyi ellátást, és feljegyezzenek mindent, amire emlékeznek, hogy sose felejtsék el a tragédiát.

Yoshihiko Noda miniszterelnök szintén részt vett a megemlékezésen. Az atomtámadással kapcsolatban ő is felhozta a nukleáris energia kérdését. – Biztonságos energiákat használunk majd, és nem fogunk a nukleáris energiára támaszkodni.

Az ünnepségre a bombázást elrendelő Harry Truman egykori amerikai elnök unokája is ellátogatott. Clifton Truman Daniel a megemlékezés utáni sajtótájékoztatón nem volt hajlandó kommentálni, hogy nagyapja döntése helyes volt-e. Daniel korábban egy közleményben kijelentette, azért akar ellátogatni Hirosimába, hogy lássa, milyen következményei lettek nagyapja döntésének, és hogy kifejezze, mindent megtesz az atommentes világért. Rajta kívül Ari Beser radarkezelő unokája is ott volt az ünnepségen. Annak idején ő volt az egyetlen, aki közvetlenül részt vett a Hirosima és a Nagaszaki elleni atomtámadásban is.

A tavaly márciusi cunami és földrengés okozta fukusimai atombaleset után fokozatosan minden atomerőművet leállítottak Japában. Az energiahiány miatt azonban júniusban két reaktort ismét üzembe helyeztek. Azóta nagy nyomás van a japán politikai vezetőkön, egyre gyakoribbak a nukleáris energia elleni tüntetések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.