Átmenetileg felújult a Panama-csatorna bővítési munkálata

Több mint két hetes leállást követően csütörtökön újra indultak a Panama-csatorna bővítési munkálatai a zsiliprendszer harmadik szamaszánál – jelentette be a spanyol Sacyr cég vezette nemzetközi konzorcium (GUPC).

A megállapodás egyelőre csak átmeneti a kivitelező konzorcium és a megrendelő Panama-csatorna Hatóság (ACP) között, a két fél azt reméli, hogy legkésőbb hétfőig a végleges megegyezést is tető alá hozzák. Mint az El Siglo pénteki számában beszámolt, a holtpontról az mozdította ki az egyezkedést, hogy az ACP vezérigazgatója, Jorge Luis Quijano szerda este megígérte 38 millió dollár átutalását, amiből a konzorcium kielégítheti a munkások elmaradt fizetését illetve az alvállakozókat.

A GUPC 2009-ben kezdett hozzá a zsiliprendszerek építéséhez, az eredetileg vállalt 3,2 milliárd dollárért. Ám időközben világossá vált, hogy előre nem látott problémák miatt az átadás 2014 őszéről áttolódik 2015 nyarára, s a beruházás költségei is ezzel arányosan emelkednek. Ezért még tavaly december végén a GUPC 1,6 milliárd dolláros pluszigénnyel lépett fel, amit az ACP az eredeti szerződésre hivatkozva keményen visszautasított. A pénzügyi zavarba jutott konzorcium ezért február elején leállította a munkálatokat. A Panama-csatornán halad keresztül a világ tengeri árúszállításának mintegy öt százaléka, s a mostani bővítés elkészültével óriáskonténerhajók is használhatják majd. A nemzetközi konzorcium feltehetően abban bízik, hogy az átadás további elhúzódása, esetleg új kivitelező keresése jelentős bevételi veszteséget okozna Panamának.

Különféle alternatívák merültek fel a GUPC és az ACP közti pénzügyi megállapodásra. Egyrészt szó van arról, hogy a két fél 100-100 millió dollárral finanszírozza egy korlátozott ideig a munkálatokat.Felmerült lehetőségként, hogy a Zurich International biztosítónál letétbe helyezett 400 millió dollárt is felhasználják. A spanyol El Mundo napilap pedig úgy értesült, hogy a két fél tárgyalásban van a Cesce vállalattal, amelynek fő részvényese a spanyol állam. Ez a cég, tehát a spanyol állam, nyújtana 420 millió dollár kölcsönt a Sacyrnak a munkák folytatására. Eszerint a konzorciumban részes olasz és belga, továbbá egy panamai vállalatnak is hasonló hitelhez kellene jutnia, s akkor tudják befejezni a csatorna bővítésének építkezéseit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.