Átlátható Magyarországot akar az Európa Tanács

Az Európa Tanács a korrupcióellenes intézkedések megerősítését és a pártfinanszírozás jobb átláthatóságát szorgalmazza Magyarországon. Ezt tartalmazza az a kiegészítés, amelyet a testület korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) Magyarországról szóló, korábban nyilvánosságra hozott második értékelő jelentéséhez fűzött hétfőn. A strasbourgi keltezésű kiegészítő jelentés értékeli Magyarország intézkedéseit a korrupció büntetése és a pártfinanszírozás átláthatósága terén.
A GRECO a korrupció büntetésének témájával kapcsolatban korábban öt ajánlást fogalmazott meg Magyarországnak, amely már négyet sikeresen, egyet részben hajtott végre - áll a jelentésben.

A csoport azt javasolta Magyarországnak: biztosítsa, hogy a büntető törvénykönyv rendelkezései a választott bírák megvesztegetésére is érvényesek legyenek, valamint azt, hogy minél gyorsabban iktassa törvénybe a korrupcióról szóló büntetőjogi egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét. A jelentés szerint a legutóbbi felhívás óta Magyarország ezt a kérést is teljesítette, így azt a GRECO szintén sikeresnek értékelte.

A pártfinanszírozás átláthatóságával kapcsolatban most azt állapította meg a testület, hogy a több mint három éve elfogadott jelentése idején leírtak és a mai állapot nagymértékben megegyeznek. Az ajánlások többségének végrehajtásához szükséges jogszabály-módosításhoz szükséges széles politikai többség hiányában egyedül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tekintetében történt előrehaladás a választási kampányok finanszírozásának ellenőrzését végző személyi állomány növelésével, valamint az erőteljesebb és hatékonyabb ellenőrzés irányába tett lépésekkel.

A GRECO hétfőn kiadott jelentésében azt javasolja, hogy az ÁSZ a politikai finanszírozás területén gyakoribb, kezdeményezőbb és gyorsabb ellenőrzést végezzen, beleértve a pénzügyi szabálytalanságok feltárását is.

A csoport ajánlásként azt fogalmazza meg, hogy a pártokat megfelelő könyvvitelre és beszámolók készítésére kötelezze méretük és tevékenységük figyelembevételével. Emellett a pártok hozzák nyilvánosságra az éves üzleti beszámolóikban foglalt adatokat, hogy azokhoz a közvélemény könnyen és rövid időn belül hozzáférhessen.

A további ajánlások teljesítése érdekében a testület azt javasolta Magyarországnak, keressen megoldást arra, hogy a politikai pártok konszolidált könyvvitelt folytassanak és beszámolóik tartalmazzák a hozzájuk köthető jogi személyek beszámolóit is.

A GRECO szerint a politikai pártoknak és pártalapítványoknak közzé kellene tenniük az adományozók személyét egy bizonyos értéket meghaladó adományok esetén. A testület azt javasolja, hogy a nem pénzbeli adományokkal kapcsolatban hozzon pontos szabályokat Magyarország és előzze meg, hogy a pártok kijátsszák a névtelen támogatások tilalmát úgy, hogy az adományokat más jogi személyeknek vagy választási jelölteknek juttatják.

A testület hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében a választási kampány időszak hosszának felülvizsgálatát javasolja, valamint azt, hogy a kampánybevételeket és kiadásokat nyilvánosságra kelljen hozni a választási időszak alatt bizonyos időközönként.

A GRECO arra kéri Magyarországot, vizsgálja felül a politikai finanszírozási szabályok megsértésének szankcióit. Biztosítsa, hogy a politikai pártok és választási kampányok finanszírozásának szabályokhoz megfelelő szankciók kapcsolódjanak. Ezeknek hatékonynak, arányosnak és visszatartó hatásúnak kell lenniük. Tekintettel arra, hogy Magyarország a pártfinanszírozás átláthatósága terén tett tíz ajánlásból csak kettőt hajtott végre vagy kezelt sikeresen és csak korlátozott előrehaladás történt azok teljesítésében, a GRECO arra kéri Magyarországot, hogy adjon kiegészítő információt a pártfinanszírozás átláthatósága érdekében hozott intézkedéseiről legkésőbb 2016. július 31-ig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.