Minden napra egy kivégzés

Hét hónap alatt közel 700 embert végeztek ki Iránban, majdnem annyit, mint tavaly összesen.

Noha a hivatalos statisztikák szerint "csak" 246 embert végeztek ki 2015 első fél évében Iránban, az Amnesty International úgy tudja, valójában 694 kivégzés volt az országban - majdnem annyi, mint tavaly összesen. 2014-ben 743 elítélt lelte halálát az országban.

A tavalyi adatokkal kapcsolatos jelentést márciusban tette közzé Ahmed Shaheed, az ENSZ különleges iráni referense, aki megjegyezte, 12 éve nem volt ilyen magas a kivégzések száma.

"Ha ez a tendencia ilyen ütemben folytatódik, akkor év végére elérhetik az ezret" – idézi a Guardian Said Boumedouhat, az emberi jogi szervezet közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatóhelyettesét, aki megjegyezte, hogy a halálbüntetés alkalmazása mindenütt rémes és elkeserítő, ám különösen aggasztó a helyzet Iránban, ahol a "tárgyalások köztudottan tisztességtelenek".

A Ramadán sem szent, az ünnep idején általában fel szokták függeszteni a halálos ítéletek végrehajtását, 2015-ben azonban nem így történt, és négy elítélttel végeztek.

Az Amnesty International szerint Irán megsérti a nemzetközi jogot is, amely csak a legsúlyosabb bűntények elkövetéséért - például emberölés miatt - engedélyezi a kivégzést. A közel-keleti országban azonban a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt is halál jár, sőt, a házasságtörésért, a homoszexualitásért  és a  „homályosan megfogalmazott nemzetbiztonsági bűncselekményekért" is kivégzik az embereket.

S noha Kínában végzik ki a legtöbb elítéltet évente, az egy főre jutó kivégzések száma Iránban a legmagasabb a világon. Becslések szerint több ezer ember van a halálsoron, bár pontos számot a hatóságok nem hoznak nyilvánosságra.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.