Átkeltek a Szuezi-csatornán az iráni hadihajók

Hivatalos teheráni közlés szerint Szíriába tartanak rutin látogatásra, amelynek időtartamáról ellentétes kijelentések hangzottak el.

Átkelt a Szuezi-csatornán, és kifutott a Földközi-tengerre két iráni hadihajó kedden, fokozva a feszültséget a közel-keleti térségben. A hadihajók a hivatalos teheráni közlés szerint Szíriába tartanak rutinlátogatásra. Ennek időtartamáról ellentétes kijelentések hangzottak el. Szó volt egyéves ott-tartózkodásról is, de vasárnap egy iráni diplomata már csak "rövid" látogatásról beszélt. A csatorna igazgatósága szerint visszatérésük a Vörös-tengerre március 3-án várható. Egy hajózási ügynök úgy tudja, hogy 300 ezer dollárt fizettek az áthaladásért.

Izrael provokációnak tekinti az iráni hadihajók megjelenését partjai közelében, ezért a haditengerészete kedden emelte a készültségi szintjét, és egy katonai forrás szerint "gyorsan válaszolni fog" minden provokatív mozdulatra. Erre már megkapták a parancsot - mondta egy jeruzsálemi katonai forrás. Az izraeli sajtó szerint nyomon fogják követni az iráni fregattot és ellátó hajót, de nem konfrontálódnak velük.

Az áthaladási kérelem kimondottan nehéz időszakban érte az Egyiptom irányítását megkaparintó katonai vezetőket, de a nemzetközi szerződések alapján nem tagadhatták meg, és még a hajók átkutatására sem adhattak utasítást. Egyiptom és Irán között nincs normális diplomáciai kapcsolat, csak úgynevezett érdekképviseleti irodákat tartanak fenn egymás fővárosában, harmadik államok nagykövetségének részlegeként.

Iráni hadihajó a Szuezi csatornán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.