Átírták a Miatyánkot is

Kikelt magából a venezuelai katolikus egyház feje, amiért Hugo Chávez hívei átírták a Miatyánkot, és a szocialista párt kongresszusán Jézus helyett a néhai elnökhöz fohászkodtak.
„Mi Chávezünk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te örökséged" – kezdte a nem mindennapi imát María Estrella Uribe táchirai képviselő a minap a szocialista párt kongresszusán. A vörösbe öltözött tömeg előtt felolvasott ima teljes szövegét átírták, elejétől a végéig Hugo Chávezhez fohászkodva benne.

„És ne vígy minket a kapitalizmus kísértésébe, szabadíts meg az ördögi oligarcháktól, a csempészektől, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen" – fejezte be átszellemülten a felolvasást Uribe.

Az eset nagy vihart kavart még Venezuelában is, ahol a néhai elnök hívei már életében is imádták a tavaly rákban elhunyt Chávezt, halála óta azonban már-már szentként tisztelik.

Állítása szerint még utódja, Nicolas Maduro is spirituális kapcsolatban áll a néhai elnökkel. Mint azt a választások előtt korábban megvallotta, Chávez kismadár formájában meglátogatta, a vállára szállt, és elcsiripelte neki, hogy mindenben támogatja politikai pályáján. 

Míg ezen sokan csak mosolyogtak, az ima átköltésével a hívek a jelek szerint átléptek egy határt a katolikus országban. Az egyház közleményben ítélte el a történteket.

„A Miatyánk a világ keresztényeinek jól ismert imája, Jézus Krisztus ajkairól származik és ezért érinthetetlen" – idézi a közleményt a Guardian. „Mint ahogy a himnuszt sem írhatja át senki azért, hogy dicsőítsen benne valakit, úgy a Miatyánk szövegéhez is tilos hozzányúlni." Maduro csütörtökön azt mondta, hogy az egyház be akarja mocskolni a halott elnök emlékét, majd „modern kori inkvizíciónak" nevezte az egyház támadását.

„Életében nem tudtak megszabadulni tőle, ezért most üldözni kezdték az emberek iránta érzett spirituális szeretetét" – mondta a jelenlegi elnök, aki katolikusnak vallja magát, de állítása szerint az indiai guru, Szái Baba tanításaiból is sokat merít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.