Athéni visszhang: Igen? Nem? Vesztettünk!

– Nemet mondunk az ultimátumra, nemet a társadalom csődbe kergetésére, nemet a mentőcsomagokra és megszorítási tervekre – írja a görög kormánypárthoz kötődő Avgi címlapján, amelyen egy hatalmas „Nem" szerepel.

– Demokratikus döntést fogunk hozni Görögország és Európa számára, egy nép szuverenitása, méltósága és jóléte érdekében. A népszavazást Görögországért tartjuk, amely egyenlő az egyenlők között az egyesült Európában – írja a szerkesztőség.

Megrohamozták a bankokat
Megrohamozták a bankokat
Stefanos Rapanis / Reuters

– Ciprasz próbálja kihasználni a görög polgárok hangulatát – írja publicisztikájában a konzervatív Kathimerini athéni napilap. – A miniszterelnök becsületünkről szóló nagy beszédével olyan döntésre akar minket rávenni, amely nagy valószínűséggel kivezet minket Európából. A görögök azonban nem szorulnak gyámságra, és nem hagyják magukat megfélemlíteni sem. Úgy fognak dönteni, hogy Görögország maradjon az eurozónában! – írja az újság. A cikk címe is hasonlóan optimista: „Maradunk Európában".

– A népszavazás után egy másik országban ébredünk majd fel, függetlenül attól, mi lesz az eredménye – írja a Protagon.gr honlapon Nikosz Dimou, az egyik legismertebb görög publicista. – Ha a Sziriza nyer, egy szegény, perifériára szorult országgá válik, amelyik a harmadik – ha nem a negyedik – világhoz tartozik majd. Ha a Sziriza veszít, nem maradhatnak hatalmon. Elképzelhetetlen, hogy összeálljon egy nemzeti egységkormány, amely megmenti az országot, így előrehozott választások jönnek. Ki fogja annak árát megfizetni? Ki fizeti ki addig is a bérek és nyugdíjakat? Ciprasz lábon lőtte magát. Micsoda megvilágosodás ez a népszavazás! Csak rossz opció van. Mindegy ki nyer, mindannyian veszíteni fogunk. (Forrás: Spiegel Online)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.