Asztalhoz ült a világ két legnagyobb demokráciája

A gazdasági és terrorellenes együttműködés elmélyítéséről tárgyalt kedden a washingtoni Fehér Házban Ovális irodájában Barack Obama amerikai elnök és  Narendra Modi indiai kormányfő.

A mintegy kétórás találkozót követő közös sajtóértekezleten Obama méltatta vendégének az India legszegényebbjei érdekében tett erőfeszítéseit, valamint azt a törekvését, hogy hazáját a béke és a stabilitás forrásává tegye a dél-ázsiai régióban.

Módi és Obama a Fehér Házban. Kitüntetett figyelem
Módi és Obama a Fehér Házban. Kitüntetett figyelem
Larry Downing / Reuters

A két vezető megvitatta a hírszerzési értesülések megosztását terrorelhárítási és regionális ügyekben, beleértve Afganisztán problémáját.

A hindi nyelven nyilatkozó Módi kijelentette, alig néhány nappal azután találkozik „itt, a Földön" a vendéglátójával, hogy egy amerikai és egy indiai űrszonda egyszerre érte el a Marsot. Módi támogatást kért Obamától, hogy megkönnyítse az indiai szolgáltató cégek bejutását az amerikai piacra. Két vezető kitért a tavaly Bali szigetén elért kereskedelmi megállapodásra is. Az indiai miniszterelnök kijelentette, hogy kormány támogatja a kereskedelmi könnyítéseket, ugyanakkor elvárja, hogy megoldást találjanak az élelmiszer-biztonság kérdésére.

A fehér házi megbeszélést követően, amelyen napirendre kerültek a klímaváltozás, a tiszta energia és az egészségügyi együttműködés kérdései is, Obama és Módi együtt kereste fel Martin Luther King emlékművét.

A King-emlékműnél
A King-emlékműnél
Larry Downing / Reuters

A keddi megbeszélést megelőzően az amerikai elnök hétfő este magánvacsorán látta vendégül Módit, annak ellenére, hogy a kormányfő böjtöt tart Durga hindu istennő tiszteletére. Obama a megkülönböztetett figyelem jeleként két egymást követő napon is találkozott az indiai kormányfővel, akinek a beutazási vízumkérelmét az Egyesült Államok csaknem egy évtizede még elutasította.

Módi ugyanis nem sokkal korábban az első számú vezetője volt Gudzsarát szövetségi államnak, ahol vallási zavargásokban mintegy ezer muszlimot gyilkoltak meg. A politikus tagadta, hogy köze lett volna a tragikus eseményekhez, és erre az indiai legfelsőbb bíróság sem talált bizonyítékot.

Módit májusban a hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt vezetőjeként választották miniszterelnökké.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.