Kilométereken át csak száradó nádcsonkok meredeznek az ég felé Irak egykor élettől pezsgő lápvidékén, amelyet az aszály és a szomszédos országok vízszomja éveken belül sivataggá változtathat.

Ott, ahol egykor nyüzsögtek a halak a vízben, most elhagyott csónakok árválkodnak, és kiszárad a vándormadaraknak átmeneti hajlékot adó nád is, a vízibivalyok pedig egymással viaskodva sorban állnak azért, hogy hűsölhessenek az elszórt pocsolyákban.

Irak vízutánpótlásának 70 százaléka Törökországból, Iránból és Szíriából érkezik, és mindhárom ország nagyszabású gátépítési munkálatokba kezdett a Tigris és az Eufrátesz folyókon, kielégítendő a mindenhol éledő vízszomjat, és pusztulással fenyegetve az egykori Mezopotámia pezsgő lápi élővilágát.

A Bibliában megörökített édenkert mintaképének tartott vidék – amelyet Irakban Hawr Al-Hawizeh néven ismernek – az 1970-es években még 9000 négyzetkilométernyi területet foglalt el, ez 2002-re 760 négyzetkilométerre zsugorodott, nagyrészt Szaddám Huszeinnek köszönhetően.

A diktátor az 1980-1988 között zajló iraki-iráni háborúban árulással vádolta meg az itt élőket, és elkezdte kiszárítani a lápot, ahol gyanúja szerint a Bagdad ellen szervezkedő síita ellenállókat bújtatták. Miután a helyiek az első Öböl-háborúban egy elbukott síita felkelés mellé állt, az árulás bélyege és az ennek következményeként foganatosított megtorló politika a rezsim bukásáig, 2003-ig kitartott. Bár két évvel később úgy tűnt, véget ér az itt élő arabok kálváriája, miután a lápvidék visszahódította eredeti területe 40 százalékát, a meredeken csökkenő vízutánpótlás holdbéli tájjá varázsolhatja a vidéket.

A helyzetük miatt megélhetési kétségek között vergődő helyiek már drogfutárkodásra adják a fejüket, az elhagyatott vidék évszázadok óta egyébként is kedvelt csempészútvonalnak számít

Emberemlékezet óta nem volt ilyen enyhe a tél a Közel-Keleten. Az évszakból már csak két hónap van hátra, de az évi csapadékmennyiség mindössze 10-50 százaléka esett.