Aszad egérutat kaphat

Moszkva nem tárgyal Washingtonnal a szír elnök sorsáról – cáfolta szerdán a Kommerszant című napilap értesülését az orosz külügyminisztérium.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes a befolyásos politikai-gazdasági lapban szerdán közölt cikkre reagált, miszerint a Nyugat arra próbálja rávenni Oroszországot, hogy adjon politikai menedékjogot Bassár el-Aszadnak. A lap diplomáciai forrásokra hivatkozott. „Álláspontunkat számtalanszor kifejtettük: a szíriai népnek kell meghatározni a jövőbeni hatalom mikéntjét. Azok a elképzelések, amelyeket javasolnak és amelyeket főként külföldről erőltetnek, csak árthatnak” – jelentette ki Rjabkov.

A Kommerszantnak Vlagyimir Szotnyikov, a Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Kutatóintézete nemzetközi biztonságpolitikai központjának vezető tudományos munkatársa azt mondta: Moszkva akkor adhat politikai menedékjogot Bassár el-Aszadnak, ha arra a következtetésre jut, hogy a Nyugat nem kész garantálni a szíriai elnök és családja biztonságát. A szakértő azt sem zárta ki, hogy a Kreml Minszkkel folytat tárgyalásokat Aszad befogadásáról. Úgy vélte, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök erre teljes mértékben készen áll.

A Kommerszant arra is emlékeztetett, hogy a Kreml nem a szír ellenzéket, hanem a külső beavatkozást utasítja el. Ahhoz viszont ragaszkodik, hogy a szír elnököt ne erőszakkal távolítsák el a hatalomból. Ehhez azonban az ellenzék meggyőzésére van szükség. A szíriai ellenzékiek közötti kibékíthetetlen ellentétek feloldását a Michel Kilo vezette csoporttól várják Moszkvában. Szakértők szerint a korábban Párizsban élő, a külföldi és a belső ellenzékben is tevékenykedő Kilo körül egyesülhetnek Aszad ellenfelei. Az ellenzéki vezetőt a jövő héten várják az orosz fővárosba. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja, valamint Törökország és az Arab Liga országainak képviselői a múlt szombaton Genfben elfogadták a szíriai politikai átmenetről szóló megállapodást.

Szergej Lavrov ugyanakkor keddi tájékoztatóján bírálta a Nyugatot, mert szerinte egyes országok eltorzítják a genfi Szíria-konferencián született megállapodást. Az orosz külügyminiszter amiatt is sajnálkozott, hogy a szír ellenzék néhány képviselője elfogadhatatlannak nevezte a Genfben született döntéseket.

Ezzel párhuzamosan Kína megismételte, hogy Oroszországhoz hasonlóan nem vesz részt a „Szíria barátai” elnevezésű párizsi találkozón. „Jelenleg nincs arról információ, hogy Kína részt venne a találkozón" – jelentette be diplomatikusan Peking távolmaradását Liu Weimin külügyi xszóvivő, hozzátéve, országa véleménye szerint a legsürgősebb feladat a genfi miniszteri szintű akciócsoport megállapodásának végrehajtása.

Genfben Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter a szíriai válság megoldására négypontos javaslatot terjesztett elő. Felszólalásában a nemzetközi közösséget felszólította, hogy álljon ki a politikai párbeszéd támogatása mellett, mivel – Kína álláspontja szerint – ez az egyetlen módja a rendezésnek. A kínai külügyminiszter támogatásáról biztosította Kofi Annan közvetítő erőfeszítéseit és hatpontos béketervét. Mint mondta, a feleknek tiszteletben kell tartaniuk a szíriai emberek független választását, anélkül, hogy bármilyen külső tervet erőltetnének rájuk.

Lavrov kedden jelentette be, hogy Oroszország nem megy el „Szíria barátai" párizsi találkozójára. Peking és Moszkva eddig sem a februári tunéziai, sem az áprilisi törökországi találkozóra nem küldte el képviselőjét.

Basár el-Aszad egy tavaly márciusi beszéd során. A Kreml ragaszkodik ahhoz, hogy a szír elnököt ne erőszakkal távolítsák el a hatalomból
Csak kecsegtetett a reformok lehetőségével parlamenti beszédében Basar al-Asszad, Szíria elnöke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.