Aszad hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni

A szír kormány kész arra, hogy csatlakozzon az ENSZ által szervezett béketárgyalásokhoz – jelentette ki Bassár al-Aszad elnök egy közeli munkatársa a Reuters szerint. A hírügynökség szerint mindez annak köszönhető, hogy Oroszország immár katonailag is támogatja az Aszad-rezsimet, illetve hogy a Nyugat erősen Aszad-ellenes korábbi álláspontja felpuhult.

Bouthania Shaaban szerint az Aszad-kormányzat támogatja azt az „útitervet", amelyet múlt héten dolgoztak ki Bécsben, és amelyet az ENSZ biztonsági tanácsa is jóvá hagyott. Utóbbi rendkívüli, hiszen egyhangú döntés született. Korábban Oroszország és Kína is ellenzett bármilyen hasonló megállapodást.

A megállapodás szerint januárban indulhatnak meg a tárgyalások a szíriai rendezésről, és a tervek szerint egy tűzszüneti megállapodást követően egységkormány alakulna, majd két éven belül választásokat tartanának.

A szíriai konfliktusban már 250 ezren veszítették életüket, és olyan erős migrációs hullámot indított el, hogy a héten elérte az idén Európába érkezett menekültek száma az egymillió főt.

Amnesty International szerint Moszkva háborús bűnöket követ el

Az Amnesty International emberjogi szervezet szerint az orosz légicsapásokban két hónap alatt, november végéig legalább kétszáz civil veszítette életét. Az AI szerint az oroszok fürtös bombákat vetettek be civil területeken, ez pedig háborús bűntett.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az AI vádjai hamisak, a fürtös bombák használatát pedig tagadják.

Oroszország szeptemberben kezdett légicsapásokat Szíriában, állítása szerint Aszad elnök kérésére. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet mellett azonban Aszad-ellenes lázadó csoportokat is bombáznak – olyanokat is, amelyeket a Nyugat támogat – emlékeztet a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.