Assange pártot alapított és indulna a választásokon

Pártot alapított és indulni készül az ausztráliai választásokon a WikiLeaks alapítója. Rajta kívül az ország legjobb oknyomozó újságíróit, tudósokat és emberi jogi aktivistákat is indítana a szivárogtató portálról elnevezett párt.

Pártot alapított és indulni készül az ausztráliai választásokon a WikiLeaks alapítója. Julian Assange ezt a The Australian című ausztrál napilap csütörtöki számában megjelent vendégcikkében jelentette be.

Assange közölte, hogy WikiLeaks nevű pártja hét jelöltet indít a szenátusi választásokon, köztük az ország legjobb oknyomozó újságíróit, tudósokat és emberi jogi aktivistákat. Az egyik jelölt maga Assange lesz, aki Victoria államban indul.

Assange a cikkben kiemelte, hogy az új párt legfontosabb alapelvei közé tartozik az átláthatóság, a felelősség és az igazságosság. Kiemelt célként határozta meg a menedékkérők jogainak védelmét, a környezetvédelem ügyét és a sajtószabadság tiszteletben tartását. A parlamenti pártokat Assange arra intette, hogy a törvényeket a nyilvánosság bevonásával hozzák meg. Hozzátette, pártja csak a megalapozott és elégséges tényeken alapuló politizálást fogadja el.

A szenátusi választásokat előreláthatólag novemberben tartják.

A kiszivárogtató portál alapítója több mint egy éve menekült az ecuadori nagykövetségre, hogy elkerülje a Svédországnak való kiadatást. A skandináv ország nemi erőszak vádjával akarja bíróság elé állítani Assange-t, a 42 éves férfi azonban attól tart, hogy Svédország kiadná őt az Egyesült Államoknak, ahol akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik titkos amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.