A Hamasz elleni háború 11. napján Ashkelon ugyanolyan unalmas kisvárosnak tűnik, mint máskor. Az ég szikrázóan kék, csak olykor húz át rajta egy-egy vadászbombázó. A tenger sima és üres, csak a város déli vidékétől állnak rajta sorra a hadihajók, hogy Keletről körülzárják a Gázai övezetet.

An Israeli soldier helps a woman suffering from shock at the scene of a rocket attack in the southern city of Ashkelon January 5, 2009. Israeli tanks, planes and ground forces pounded Gaza on Monday and the defence minister said the offensive against

Békés kép fogad. Szinte üresek az utak, alig járnak emberek az utcákon, a boltok nagy része is zárva, mintha szombat lenne. De déli irányban jól látni a harcok füstoszlopait, hiszen pár kilométernyire javában zajlik a háború.

„Az ashkeloni Barzilai kórház betegeinek legtöbbjét hazaküldték vagy átvitték más kórházba – mondja Lea Maloul, a kórház szóvivője. „Most a pincékben berendezett rakétabiztos kórtermekben csak a legsürgősebb eseteket fogadjuk, viszont készek vagyunk a sebesültek tömeges ellátására is, akár rakéták civil áldozatairól, akár sebesült katonákról van szó.”

A szülőszobán meglátogatom Manal Sahint, az egyetlen itt fekvő terhes nőt. Szaúd-Arábiában született, ott ismerkedett meg gázai orvos férjével. Azért vannak itt, mert négy már meglévő gyermeke egyikének idegsebészeti problémája volt, s úgy vélték, Izraelben felkészültebbek kezelésére. Még a háború előtt jöttek a Barzilaiba.

A gyermek lenn van az óvóhelyen, egy magyarul is jól beszélő, Szlovákiából származó professzor felügyelete alatt. Már napok óta gyógyult, akár haza is mehetne, ha nyitva lenne a gázai határ. Így azonban marad. Most elsősorban az édesanyjával foglalkoznak, mivel közben megindult nála a szülés. Izraelben hozza világra ötödik gyermekét.

Egy néhány kilométerre levő, gyerekrajzokkal vidámra festett óvóhelyen több tucat ashkeloni kisgyerek fogad. Szüleik a háború ellenére dolgozni járnak, róluk itt gondoskodnak egész nap. Alig hallani a fönt megszólaló szirénákat, s a felügyelő középiskolás önkéntesek gyorsan be is kapcsolják a magnót, hogy azt a kevés beszűrődő zajt is elnyomják.

„Kreatív játékokat játszunk velük, tanítani is próbálunk” – mondja Dafna Amira-Biton, az askeloni városháza dolgozója, aki az ifjúsági önkéntesmunkát vezeti. „Hoztunk le számítógépet, művészek is jönnek előadást tartani nekik, természetesen díjmentesen. A szülők is beszállnak, ha tudnak, az egész napos foglalkoztatásba.”

„Rengeteg adományt kaptunk, társasjátékokat, papírt, írószert. Úgy érzem, nagyon összefog a nép ebben a háborúban” – mondja Amira-Biton. „Mivel nem kezdődött meg a tanítás, a hanukkai szünidő vége óta több mint 1500 gyerekről gondoskodunk a város különböző óvóhelyein ingyenes étkezésekkel. Ashdódban is van 24 ilyen óvóhely, Szderotban, Beer Sheván is elindították őket”

„Fáj, megszakad a szívem, amikor látom a képeket, a gázai sebesült gyerekeket” – mondja. „Anya vagyok, mindegy, hogy a te gyerekedről vagy máséról van szó. Mégsem hiszem, hogy van olyan állam a világon, amely hagyná, hogy rakétákkal lőjék a polgárait. Szerintem az ottaniaknak szembe kell szállniuk a Hamásszal, a terroszervezetekkel” – teszi hozzá.

Szderotban Micky Rosenfeld rendőrségi szóvivő fogad, s bemutatja a helyi rendőrörs kaszam- gyűjteményét (vállról indítható rakéta, a Hamász egyik kedvelt fegyvere) az udvaron. Mondanivalója közepén megszólal a „vörös szín”, a rakétariasztás: érkezik egy újabb kaszam.

Az udvarról besietünk az épület védett részébe. Ott ér a két bumm. A rendőrök a második, az épületet megrengető robbanásnál nagyot nevetnek. „Ez közel volt”- mondják vidáman, miközben nekem remegni kezd a lábam. Ők megszokták. Nyolc év alatt, mióta rakétáznak odaátról, megszokhatták ezt a zajt.