Mindenkire lecsaptak, aki gyanús

Az Európai Unió tagországainak rendőri szervei egy nyolcnapos, Arkhimédész Műveletnek nevezett szervezett bűnözés elleni közös fellépésben több mint ezer személyt tartóztattak le,
200 kilogramm heroint, majd 600 kilogramm kokaint és 1,3 tonna kannabiszt foglaltak le. Őrizetbe vettek 170 személyt, akiket emberkereskedelemmel gyanúsítanak, közben pedig harminc román gyereket kiszabadítottak a fogságukból. A kedden véget ért akcióról az Europol számolt be. Mint Rob Wainwright igazgató közölte, ez volt az EU történetében eddig a legátfogóbb bűnözés elleni fellépés, amelyben az unió tagországain kívül hat másik ország – Ausztrália, Kolumbia, Norvégia, Svájc, Szerbia és az Egyesült Államok – rendőrsége is beszállt.

Az Europol-igazgató elmondta, az akcióban a bűnözés majd valamennyi formája ellen felléptek, a kábítószerrel való kereskedéstől a hamis árukon át az illegális bevándorlásig az adócsalásig. Mintegy tízezer illegális vendégmunkást ellenőriztek. Kitért arra, hogy az emberkereskedők áldozatainak száma növekszik, így gyerekeket zsákmányolnak ki szexuális célra, illetve utcai kéregetőnek – jelentette a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.