Aristide hazatért Haitira

Jean-Bertrand Aristide, Haiti kétszeri elnöke pénteken egy különgépen megérkezett Port-au-Prince repülőterére hét évi dél-afrikai száműzetéséből. Vele jött felesége és két lánya is. Több ezer lelkes híve várta ünnepi hangulatban. A repülőtéren újságíróknak nyilatkozva azonnal kifogásolta, hogy a Lavalas Family pártját - s szerinte ezzel “a lakosság többségét” - kizárták a választásokból.

Az Egyesült Államok hiába próbálta lebeszélni a katolikus hitszónokból lett egykori elnököt, hogy halassza hazatérését a most vasárnapi elnökválasztások utánra. Washington még a dél-afrikai kormányzatot is kérte a politikus utazásának megakadályozására, ám azt a választ kapta, hogy erre nincs mód, ugyanis februárban Aristide útlevelet kapott a haiti kormánytól. Aristide egyébként a száműzetésében doktori disszertációt készített a zuluk és a haiti kreolok összehasonlításáról, s nem adta jelét politikusi ambícióinak.

Tommy Vietor, az USA nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője az AP-nek azt nyilatkozta:“mély aggodalomra ad okot, hogy Aristide elnök hazatérte időzítésével destabilizáló hatású lehet a közelgő választásokra”.

Feltételezések szerint René Preval jelenlegi, hamarosan távozó elnök “bosszúja” volt az útlevél elküldése. Ugyanis a tavalyi őszi elnökválasztások első fordulójának eredményhirdetése a visszaélések miatt hónapokig elhúzódott, majd Preval pártja jelöltjének kizárását hozta. Az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) megfigyelői szerint az elnök jelöltje csalással jutott a második helyre.

Haitin egyébként azóta lett szóbeszéd Aristide hazatértének eshetősége, hogy egy másik régi államfő, a 29 évig diktatórikus eszközökkel kormányzó hirhedt Duvalier dinasztia fiatalabb tagja, a most 59 éves Baby Doc váratlanul megjelent franciaországi száműzetéséből. Aristide sokkal népszerűbb elnök volt, ráadásul az első, aki szabad választásokon győzött. Az egykori pap a szegények elnökének nevezte magát, márpedig Haiti 9 milliós lakosságának döntő többsége a tavaly januári drámai földrengést megelőzően is szegény volt. Bírálói szerint ugyanakkor Aristide kormányzata ugyanúgy korrupt volt, mint mások. Amikor először puccsal megdöntötték elnökségét, 1994-ben az amerikai katonai beavatkozásnak köszönhette, hogy visszakerülhetett a hatalomba. Aztán amikor 2004-ben erőszakos felkelés tört ki ellene, az amerikaiak akkor már arra bíztatták nyomatékosan, hogy hagyja el Haitit, s fel is ültették egy amerikai repülőgépre. Aristide azzal vádaskodott, hogy az amerikaiak “elrabolták”, amit Washington persze cáfolt.

Washington mindezek után nem alaptalanul tart attól, hogy Aristide a lehető legrosszabb pillanatban élt a hazatérés lehetőségével. Haitinak a háromszázezer áldozatot követelő földrengés, a kolera-járvány és a nagyon lassú ütemű helyreállítás közepette politikai nyugalomra lenne szüksége. Félő, hogy a vezér visszatértével a “demokrácia jegyében” a Lavalas párt hívei bojkottálják, sőt megpróbálják megzavarni a vasárnapi második elnökválasztási fordulót. Ha csak addig Aristide nem tér bölcsebb álláspontra, és nem foglal állást valamelyik jelölt mellett.

A két vetélkedő egyike Mirlande Manigat, aki volt már elnökfeleség. Férje, Leslie Manigat 1988-ban a katonai junta ellenőrzése mellett rendezett választásokon győzött, ám a katonák hamar megpuccsolták. A forduló másik részvevője Michel Martelly népszerű énekes, művésznevén a “Sweet Micky” a választási megfigyelőknek köszönheti, hogy az első fordulóban a harmadik helyről előbbre léphetett. Az előrejelzések a hét elején még kis előnyt adtak az idős, egyetemi állású hölgynek, ám Aristide érkezése felboríthatja a papírformát.

Jean-Bertrand Aristide megérkezett hét év száműzetés után
Haiti's former president Jean-Bertrand Aristide greets a crowd during his arrival at the international airport in Port-au-Prince March 18, 2011. Aristide returned to Haiti on Friday, ending seven years of exile in South Africa despite U.S. objections and just two days before a crucial presidential election. REUTERS/Shannon Stapleton (HAITI - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.