Argentínát újra pénzügyi válság fenyegeti az amerikai bíróság döntésével

"Zsarolásnak" minősítette Cristina Fernández argentín elnök hétfői televíziós beszédében, hogy az Egyesült Államok legfelső bíróság aznap elutasította Argentína fellebbezési igényét, s ezzel helyben hagyta azt a korábbi amerikai bírósági döntést, miszerint teljes értékben kártalanítani kell azokat a a fedezeti alapokat, amelyek nem egyeztek bele az államadósság átütemezésébe. A korábbi bírósági ítélet június 30-át tűzte ki fizetési határidőnek. Argentínának 1,33 milliárd dollárt kellene kifizetnie az amerikai NML and Aurelius Capital Management alapok vezette befektetőknek.

Az argentin elnökasszony megerősítette országa készségét az adósság törlesztésére, így ígérte, hogy június végén fizetnek a hitelezők azon 93 százalékának, akik elfogadták a 2005-ös, majd a 2010-es értékcsökkentési és átütemezési megállapodást. Ugyanakkor készségét fejezte ki, hogy tárgyaljanak a "karvalytőkével", tehát azokkal az alapokkal, amelyek most már érvényes amerikai bírósági ítélettel követelik teljes értékű és azonnali fizetést aósságrendezést. A legfelső bíróság egyb órával aztuán, hogy bejelentette, nem tűzi napirenre a fellebbezést, kimondta: a fedezeti alapoknak joga van hozzáférni Argentína külföli bankokban lévő letéteinek felderítéséhez.

Cristina Fernández emlékeztetett arra, hogy Argentina a közelmúltban megállapoásra jutott a hitelező országokat tömörítő Párizsi Klubbal az adósság további öt éves átütemezéséről, s nem hajlandó kérdésessé tenni sem ezt, sem az állampapírok 93 százaléka átütemezéséről magánhitelezőkkel kötött megállapodásait. A június 30-án lejáró 900 millió dollárt Argentína kifizeti, de a kormány nem teheti meg az ország lakosságával, hogy alávesse magát az amerikai bíróság "zsarolási" döntésének- mondta az elnökasszony.

Megismételte azt is, hogy "a karvalytőke" annak idején kevesebb mint a valós érték 40 százalékáért jutott hozzá az állampapírokhoz a 2001-es argentin pénzügyi csődöt követően. Ha Argentína most kifizetné az 1,33 milliárd dollárt a befektetők hét száalékának, akkor a további, az adósság átstrukturálását elfogadó 93 százalék is bírósági úton kezdeményezhetné a teljes értéket, ami a becslések szerint Argentinának 17-18 milliárd dollárjába kerülne. Márpedig a hivatalos adatok szerint az argentin Központi Banknak jelenleg 28,5 milliárd dollár tartaléka van csak. Latin-Amerika harmaik legnagyobb gazdasága így technikai adósságcsődbe, a fizetésképtelenség szélére sodródna.

Hétfőn az amerikai bírósági döntést követően az argentín kötvények értéke több mint hat százalékkal zuhant a tőzsdén, s Argentína országkockázata a J.P. Morgan EMBI+ indexén csaknem 10 bázisponttal nőtt. Nemzetközi pénzügyi elemzők a BBC-nek azt nyilatkozták, hogy a bírósági döntés veszélyes jelzés, ugyanis precedenst teremt, amelynek alapján a fedezeti alapok bármely adós, átütemezéssel kísérlezető kormány ellen támadást indíthatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.