Arab szomszédjaival együtt építene atomerőművet Izrael

Az izraeli infrastruktúraügyi miniszter kedden bejelentette: országa atomerőművet akar építeni arab szomszédjaival együttműködésben.

Uzi Landau egy párizsi nukleáris konferencián azt mondta, Izrael azt reméli, hogy az atomenergiát "arab szomszédjaink" mérnökeivel és kutatóival együttműködésben termeli majd. Hozzátette: "A nukleáris energia a regionális együttműködés egyik területe lehet a béke elérése érdekében".

A polgári célú nukleáris energiáról a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által szervezett konferencián a miniszter arra emlékeztetett, hogy Izrael a hetvenes évek óta érdeklődik a nukleáris energia iránt, amellyel energiafüggőségét kívánja csökkenteni. "Izrael egyfajta energetikai sziget, valamennyi energiaforrását importálni kényszerül szükségleteinek kielégítésére" - fogalmazott Landau.

A miniszter elmondta: az atomerőmű a Negev-sivatag északi részén épülne fel. "Természetesen bármilyen Izraelben épülő atomerőmű szigorú nemzetközi ellenőri felügyelet alá tartozna" - tette hozzá.

Az izraeli infrastruktúraügyi minisztérium egyik illetékese hétfőn jelezte, hogy a kérdéses atomerőművet a szomszédos Jordániával közösen építené fel Izrael, a technológiát pedig Franciaország biztosítaná.

Az illetékes szerint Jean-Louis Borloo francia energiaügyi miniszter egy három hónappal ezelőtti megbeszélésen nagy érdeklődést mutatott a terv iránt és jelezte: megvitatja a kérdést Nicolas Sarkozy államfővel.

A dimonai nukleáris központot is francia segítséggel építette meg az ötvenes években Izrael. A létesítményről általánosan úgy tartják, hogy itt készülnek a feltételezett izraeli nukleáris fegyverek, amelyek létét mindazonáltal az izraeli kormány hivatalosan még sosem ismerte be. Külföldi szakértők szerint azonban a zsidó állam 200 nukleáris robbanófejjel és az azok célba juttatásához szükséges rakétarendszerrel rendelkezik. Izrael nem írta alá a Nukleáris Non-proliferációs Szerződést (NPT), és korábban azt is jelezte, hogy nem támogatja Barack Obama amerikai elnök elképzelését a Közel-Kelet nukleáris leszereléséről.

A konferencián Szíria is jelezte, hogy fejleszteni kívánja nukleáris energiáját a lakosság elektromos igényeinek növekedése miatt. Fejszál Mekdad szír külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy hazájának "alternatív energiaforrásokban kell gondolkodnia, beleértve a nukleáris energiát is".

Nicolas Sarkozy álláspontját idézve Mekdad azt hangsúlyozta, hogy "a nukleáris energia békés célokra történő felhasználását nem monopolizálhatják azok, akik a technológiával rendelkeznek, hanem mindegyik ország számára egyenlő módon hozzáférhetővé kell azt tenni". A külügyminiszter-helyettes azonban Damaszkusz konkrét terveiről nem beszélt hozzászólásában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.