Ápolónőket gyilkoltak meg Nigéria északi részén

Összesen kilenc egészségügyi munkást öltek meg két klinikánál Nigéria északi Kano városában - közölte a rendőrség.

Szemtanúk szerint motorkerékpáron érkezett fegyveresek lőttek a két gyerekbénulás elleni oltóállomáson, valamennyi halálos áldozat nővér volt,  néhány további személyt pedig kórházba kellett szállítani.

Ugyan felelősséget senki nem vállalt a támadásért, a hatóság az iszlamista Boko Haram csoportot gyanúsítja. Néhány muzulmán vezető ugyanis harcot hirdetett a nyugati gyógyszerek ellen, mondván azok meddőséget okozhatnak. Csütörtökön ráadásul egy hitszónok az oltóanyagnak tulajdonította a paralízisjárvány terjedését – jelentette a BBC. 

Adatok szerint tavaly Nigériában 121 paralízises eset volt, a második legtöbb új megbetegedés, 58 pedig Pakisztánban fordult elő. Pakisztánban decemberben és januárban ugyancsak több fegyveres támadás ért oltóállomásokat, miután ott is elterjedt, hogy a vakcina sterilitást okoz. Egyes tálib parancsnokok ráadásul az egészségügyi munkásokat a CIA ügynökeinek minősítették, mert állítólag egy ilyen kérdezőbiztos vezette el az amerikaiakat Oszama bin Laden rejtekhelyéhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.