A szocialista kormányfő a francia sajtó előtt tartott újévi köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a „népi lakókörnyékeken területi, szociális és etnikai apartheidről” van szó. Valls gettókról is említést tett.

Clichy-sous-Bois, Párizs egyik „problémás” külvárosa Boris Horvath / AFP

Ezzel, mint a Le Parisien pár nappal később felmérésben közölte, a franciák 54:45 arányú többségének véleményét tükrözte. Sőt a baloldali szimpatizánsok csaknem háromnegyede egyetért a letaglózó kijelentéssel, ahogy minden tíz jobbra voksoló közül is négy így vélekedett.

Valls ugyanakkor a jobbközép ellenzék soraiban kritikát váltott ki a véleményével, hogy mi magyarázhatja vajon a 67 milliós országban öt-hat milliósra becsült muzulmán közösség elidegenedését a „szabadság, egyenlőség, testvériség” földjétől. Nicolas Sarkozy exállamfő – a parlamenti ellenzék első embere – „megdöbbenésének” adott hangot, és „hibáról” beszélt. Bruno Le Maire, a párt volt minisztere ennél is messzebb menve „a köztársaság megsértéséről” tett említést.

Tény, hogy az elmúlt évtizedek franciaországi bevándorlása – amellyel főleg francia ajkú afrikai muzulmánok millióit próbálták integrálni, és sokuk esetében ez illúziónak bizonyult – több próbatétel elé is került az elmúlt években. A januári terrorhullám három elkövetője közül kettő algériai, egy pedig elefántcsontparti gyökerű volt. Ugyancsak algériai-francia volt a 2012-es dél-franciaországi iszlamista sorozatgyilkosság elkövetője, ahogy az iszlám radikalizáció és antiszemitizmus állt a különlegesen borzalmas, egy zsidó fiatalember kínhalálát követelő 2006-os Halimi-gyilkosság hátterében is.

Francia földön egyelőre legalábbis ismeretlen az olyan típusú terrorizmus, mint amelyet az Egyesült Államokkal vagy Norvégiával kapcsolatban szoktak emlegetni: a többségi társadalommal látszólag azonos kultúrájú, de „bekattant” egyén felelős egy terrorcselekményért. A francia, különösen a Párizs környéki külvárosokban rendre zavargások is kitörtek az elmúlt évtizedekben, és ilyenkor vandál akciókra került sor.

Ahogy szociológusok leírták, az eufemisztikusan „kényes negyedekként” leírt külvárosokban, a „kiemelt oktatási övezetekként” beállított lakótelepi világban „leállt a társadalmi lift”. Vagyis hiába születtek a fiatalok Franciaországban, és beszélik tökéletesen a nyelvet, kitörési lehetőségük nincs igazán. Ha például a személyzetis meglátja a nevüket a munkahelyi jelentkezésen vagy akár csak az irányítószámukat, már megy is a kukába az önéletrajzuk – igazolták korábban felmérések.

A Le Monde párizsi lap párhuzamosan, két újságoldalon közölte – Valls felvetésére válaszul – a téma ismert kutatóinak írásait. Georges Felouzis szociológus, Az iskolai apartheid című korábbi mű társszerzője megértőbb a miniszterelnökkel szemben, aki már tíz éve használta egyébként a felhördülést keltett „a betűs szót”, csak éppen akkor még nem volt magas pozícióban. Tanulmányukban a kutatók kimutatták, miközben a délnyugat-franciaországi felsőoktatási körzet, az úgynevezett bordeaux-i akadémia 144 ezer diákjának csak a töredékét teszik ki a bevándorlók, 40 százalékukat a főiskolák tíz százaléka fogadja be.