Anyja közelében erőszakolták meg a hétéves kislányt

A németországi Chemnitzben tovább folyik a nyomozás annak a 7 éves kislánynak az ügyében, akit a helyi rendőrség szerint augusztus elején megerőszakolt egy feltehetően észak-afrikai származású férfi.

A chemnitzi rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint az ügyben nincsen „forró nyom” és gyanúsított. Röviddel a több mint egy hónapja történt eset után ugyan őrizetbe vettek egy embert, akiről azonban kiderült, hogy nincs köze az ügyhöz, újabb személyek pedig egyelőre nem kerültek a nyomozók látókörébe.

A rendőrség sajtószóvivője elmondta, az eljárást folytatják, de még nem sikerült olyan adatokat rögzíteni, amelyek alapján kijelenthető, hogy hamarosan feltárják az ügyet.

Az esetről azt tudni, hogy augusztus 4-én 18.30 körül egy parkban szexuális bántalmazás ért egy 7 éves kislányt. Az elkövető a parkból a főpályaudvar felé menekült. A kislány sírva szaladt az édesanyjához, aki a közelben volt, de nem vett észre, hogy mi történt.

Az elkövető feltehetően észak-afrikai származású, nagyjából 30 éves, és a bal arcán feltűnő sebhely van – olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.