Ankara szárazföldi hadműveletet indítana Szíriában

Törökország szárazföldi hadműveletek megkezdését javasolja szövetségeseinek - köztük az Egyesült Államoknak - Szíriában. Az ankarai kormány ugyanis úgy gondolja, hogy csak így lehetne véget vetni az öt éve tartó polgárháborúnak – mondta kedden újságíróknak egy török tisztviselő. „Tárgyalunk erről a szövetségeseinkkel" – idézte a Reuters a szavait, amelyek szerint, ha sikerülne egyetértésre jutni, Törökország részt venne egy ilyen hadműveletben.

Oroszország közben visszautasítja azokat a török vádakat, hogy légiereje háborús bűntettnek minősülő légi csapásokat mért civil célpontokra Szíriában. Mint mindig, azok, akik ilyesmit állítanak, nem tudják bebizonyítani a vádjaikat – mondta Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.

Az ENSZ adatai szerint csaknem ötven polgári személy vesztette életét hétfőn, amikor legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért találat Szíriában, a kormányellenes lázadók által ellenőrzött területeken. A világszervezet a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősítette az akciót, amelyet sajtóhírek szerint az oroszoknak, illetve az általuk támogatott kormányerőknek tulajdonítanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.