Ankara is támogatja a hétfő hajnaltól tervezett szíriai fegyverszünetet

A török külügyminisztérium üdvözölte azt a szombat hajnalban tett orosz-amerikai bejelentést, amely szeptember 12-én naplementétől általános fegyvernyugvásra szólítja fel a Szíriában harcoló feleket az ország egész területén.
A tárca közleményében hangsúlyozta a megállapodás sikeres végrehajtásának jelentőségét, továbbá különösen fontosnak minősítette a humanitárius segítségnyújtást, valamint az összecsapások beszüntetését az észak-szíriai Aleppó város környékén. A segélycsomagokat az ENSZ-szel együttműködésben készítik elő - olvasható a szövegben.

A török külügyminisztérium közölte, hogy támogatja a fegyvernyugvás fenntartására irányuló erőfeszítéseket, illetve sürgeti a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldását.

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 13 órán át tárgyalt a szíriai tűzszünetről pénteken Genfben.
Később Lavrov Mevlüt Cavusogluval, a török külügyi tárca vezetőjével egyeztetett telefonon Szíria ügyében. A felek egyetértettek abban, hogy minden érintettnek fontos az ellenségeskedések beszüntetésének teljesítése és a tárgyalási folyamat továbbvitele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.