Az emberek becsapását jelenti, amit Orbán csinál

Az újabb falak csak még jobban megosztják Európát - vélekedett Sandro Gozi, az olasz kormány európai uniós ügyekért felelős államtitkára az Il Giornale di Brescia című észak-olaszországi napilap keddi számában, kritizálva a többi EU-tagállam migrációs politikáját is.
Sandro Gozi az interjúban azt foglalta össze, amiről a kormányzó baloldali Demokrata Párt (PD) Bresciában előző nap rendezett nyári párttalálkozóján beszélt.

A magyar-szerb határszakaszon épülő kerítéssel kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott: "Azt hiszem, hogy aki Budapesten kormányoz, ellentétes irányba halad az olasz kormány által vallott értékekkel. Újabb falak emelése csak megosztottabb Európához vezet, amelyben a demagógiával üzérkedők kerekednek felül. Európának arra van szüksége, hogy visszataláljon egyik alapvető értékéhez, a szolidaritáshoz."

Sandro Gozi - akinek országába sok bevándorló érkezik a Földközi-tengeren át - hangsúlyozta, hogy Európában "nincs szükség belső falakra". A migráció transznacionális jelenség, amelyre szerinte csakis közös európai megoldás adható. „Azzal hitegetni, hogy máról holnapra meg lehet oldani (a problémát), az emberek becsapását jelenti" - mondta.

Az olasz államtitkár úgy vélte, hogy az EU sokáig nem vett tudomást a migráció okozta problémákról. Mint fogalmazott, Nagy-Britannia most hirtelen felfedezte a migráció okozta vészhelyzetet. A francia-olasz határátkelők lezárását pedig (az Itáliából Franciaországba tartó bevándorlók előtt) Gozi az európai politika csúnya fejezetének nevezte.

Az illegális bevándorlók befogadását, valamint a római kormány migrációs politikáját kritizáló olasz ellenzéki pártok közül Sandro Gozi az Északi Ligát említette meg, kijelentve, hogy az egoizmus nem segít a helyzet megoldásában. Arra utalt, hogy a szélsőséges Északi Liga vezette olasz tartományok és városok nemet mondtak a bevándorlók befogadására.

Az államtitkár kifejtette, hogy osztja a terrorizmustól való félelmeket, de a Szíriából érkezők éppen az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet fegyveresei elől menekülnek, ezért „ezektől az emberektől nem idegenkedhetünk".

A PD bresciai találkozóján felszólaló Luigi Morgano, a párt európai parlamenti képviselője elmondta, hogy a 2015 első negyedévében az EU tagállamaiban benyújtott 185 ezer menekültkérelem közül 73 ezret Németországban adtak be, míg a második helyen álló Magyarországra mintegy 33 ezer, Olaszországra pedig több mint 15 ezer kérelem jutott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.