Az "Unter deutschen Betten - eine Putzfrau packt aus" (Német ágyak alatt - egy takarítónő kipakol) című kötet borítóján szerzőként Justyna Polanska szerepel, de ebből csak a keresztnév valódi. A 31 éves hölgy tizenegy éve dolgozik német családoknál egy hesseni városban. Feketén, mint általában a kelet-európai asszonyok, akik magukra vállalják német háztartások tisztán tartását. A svarcolás minden esetben a munkaadó kívánságára történik - így nem kell tb-járulékot fizetni a bejárónő után (aki szintén nem fizet sem adót, sem tb-t, viszont majdani nyugdíjába sem számítanak be az így ledolgozott évek).

Érdekes benyomások szűrhetők le a könyvből. Egyrészt egy takarítónő - akár német, akár külföldi -, olyan közel kerül a munkaadójához, mint szinte senki más a családon kívül. Bejárása van a lakás intim helyiségeibe, így a fürdő- és a hálószobába, sok esetben még lakáskulcsot is kap a háziaktól. Másrészt tevékenységét segédmunkának minősítik, személyéhez pedig többnyire leereszkedően viszonyulnak - különösen, ha a takarítónő nem német. Ezekből Justynának is bőven kijutott 11 év alatt: sok helyen nevezték "Polackensau"-nak (polyák disznó), de volt része kedvesnek szánt, ám valójában mérgezett dicséretben is. Például amikor egy munkaadója azt mondta a szemébe, hogy ő "tulajdonképpen nem is lengyel", hiszen soha nem lopott el semmit...

A (nyugat)németek körében - mert hát Hessen a klasszikus NSZK területén fekszik - 21 évvel a kommunizmus összeomlása után is hihetetlen tudatlanság honol a volt szocialista országokat illetően. Justynának számtalanszor tették föl a kérdést, vajon képes-e mobiltelefonján SMS-t írni, vagy hogy lehet-e Coca-Colát kapni a hazájában.

Hesseni pályafutása során, amely eredetileg bébiszitterként kezdődött, változatos "élményekben" volt része, s ezeket meg is osztja az olvasókkal, persze nevek említése nélkül. Szó esik egy rendőrnyomozóról, akinek erkélyén vadul tenyésznek a kábítószer-termesztőktől lefoglalt indiaikender-tövek; a márkás, drága ruhákat hordó házaspárról, akiknek lakása "rettenetes szemétdombhoz" hasonlít, a padlón heverő használt óvszerekkel és az ágy alól előkerült tamponokkal. Vagy a pénzügyi tanácsadóként dolgozó Heikéről, aki többször is adósa maradt Justynának, mondván: pillanatnyilag nincs pénze, ugyanis betegesen imád vásárolni. Vagy azokról az egyedülálló férfiakról, akik obszcén megjegyzésekkel zaklatták, vagy nyitott sliccel álltak eléje. Vagy a szokásos trükkökről: véletlenül elöl hagyott bankjegyekről (lop-e a takarítónő), fiókok, szekrényajtók elé ragasztott hajszálakról (kutat-e bennük).

A könyv megjelenése óta Justyna lakásán egymásnak adják a kilincset az újságírók, még a ZDF televízió is kivonult egy stábbal. Mint elmondta, a könyvben szereplő összes név fiktív - de azért nagyon örülne annak, ha néhány különösen komisz ügyfele magára ismerne. Nem bosszúról van szó, inkább csak fel akarja hívni a figyelmet a takarítószakma nehéz helyzetére. Azt akarja, hogy javuljon a viszony munkaadó és takarítónő között.

A kötet lengyel földön is nagy port vert föl, polarizálva a közvéleményt. Az egyik tábor Justynát szidja, a másik a "piszkos németeket". Az utóbbi hangokért Justyna szégyelli magát, honfitársai helyett is. Mint elmondta, távolról sem minden német piszkos és fösvény. Az országot 11 év alatt megszerette, itt képzeli el a jövőjét. "Az emberek is rendesek - az, hogy találkoztam néhány idiótával, hát aztán, nem számít" - mondta a ZDF riporterének.