Amerikai tisztviselők a helyszínen sürgették Guantánamó bezárását

A Fehér Ház kabinetfőnöke és két amerikai szenátor ellátogatott pénteken a terrortevékenységgel gyanúsítottakat őrző guantánamói támaszpontra, és megismételték azt a meggyőződésüket, hogy az amerikai hadsereg üzemeltette létesítményt fel kell számolni.

Denis McDonough kabinetfőnök, valamint Dianne Feinstein, a szenátus hírszerzési eseti bizottságának demokrata elnöke és John McCaine, aki a szenátus védelmi bizottságában a republikánus frakciót vezeti (2008-ban pedig republikánus elnökjelölt volt) a látogatás után kiadott közleményben kiemelték, hogy meggyőződésük szerint az Egyesült Államok nemzeti érdeke a fogolytábor megszüntetése és az őrizetesek biztonságos átszállítása más helyszínekre. Hozzátették, hogy ezen kívánnak dolgozni mind a kormányzaton, mind a kongresszuson belül, egymással együttműködve.

Az amerikai kormányzat vezető képviselője utoljára 2009 februárjában tett látogatást Guantánamón: akkor Eric Holder igazságügyi miniszter tájékozódott a támaszpont tevékenységéről.

Barack Obama elnök már a 2008-as választási kampányban ígéretet tett a támaszpont bezárására, és ezt a tavalyi kampányában is megismételte. A kongresszusban ugyanakkor eddig rendre leszavazták az erről szóló kezdeményezéseket.

A guantánamói foglyok egy része negyedik hónapja éhségsztrájkot folytat, hogy így tiltakozzanak szerintük illegális fogva tartásuk ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.