Amerikai támaszpontok Grúziában?

Amerikai katonai támaszpontok létesülhetnek grúz területeken, ha aláírják az erről szóló kétoldalú megállapodás. Szaakasvili elnök 90 évre adna át több tízezer hektárnyi területet mindenfajta szerződés nélkül. Új fegyverkezési verseny kezdődhet a Kaukázusban Washington és Moszkva között.

Mihail Szaakasvili elnök grúz területeket készül az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani, katonai támaszpontok létesítése céljából - közölte az ellenzéki Grúz Munkáspárt csütörtökön. Nesztan Kitradze, a munkáspárt egyik vezetője sajtóértekezleten jelentette be: pártja úgy tudja, hogy Szaakasvili "mindenfajta bérleti vagy más formális  szerződés nélkül, 90 évre adná át a több tízezer hektárnyi  területet", s a kérdésről már zajlanak a tárgyalások grúz  tisztségviselők és az amerikai kormány között.

A tbiliszi kormány  cáfolta a munkáspárt állítását. Több parlamenti bizottság vezetője is leszögezte, hogy  az Egyesült Államok és Grúzia stratégiai partnerségéről hamarosan  aláírásra kerülő úgynevezett charta "nem irányozza elő amerikai  katonai támaszpontok létrehozását Grúziában". A dokumentumban a  felek "arra vállalnak kötelezettséget, hogy segítik egymást biztonságuk megteremtésében" - mondták.

A külügyminisztérium is megerősítette: a két ország pénteken stratégiai partnerségi megállapodást ír alá, amint azt a  felek december végén már beharangozták. A fejleménnyel  kapcsolatban az ellenzéki párt éberségre szólította fel a grúz  társadalmat. A grúz kormány és kormánypárti képviselők cáfolták Kitradze kijelentését. Több parlamenti bizottság vezetője is leszögezte, hogy  az Egyesült Államok és Grúzia stratégiai partnerségéről hamarosan  aláírásra kerülő úgynevezett charta "nem irányozza elő amerikai  katonai támaszpontok létrehozását Grúziában". A dokumentumban a  felek "arra vállalnak kötelezettséget, hogy segítik egymást biztonságuk megteremtésében" - mondták.

A tbiliszi külügyminisztérium közölte, hogy a szóban forgó  kétoldalú biztonsági chartát Washingtonban írja alá a két  külügyminiszter, Grigol Vasadze és Condoleezza Rice. Az aláírásra  kevesebb mint két héttel a Bush-kormány távozása előtt kerül sor.

Davit Bakradze grúz parlamenti elnök elmondta, hogy a dokumentum kétoldalú  szabadkereskedelmi egyezményt is előirányoz, ami rendkívüli  jelentőségű Grúzia számára.

Az amerikai-grúz charta, amely hasonló a decemberben aláírt amerikai-ukrán stratégiai megállapodáshoz, minden bizonnyal növelni  fogja a Tbiliszi és Moszkva közötti feszültséget. Az augusztusi grúz orosz háborúban  Oroszország szétzúzta  a korábban Washington támogatásával fejlesztett grúz haderőket, majd  elismerte Dél-Oszétia és a másik általa támogatott szakadár grúziai  köztársaság, Abházia függetlenségét. Moszkva azóta is jelentős haderőt állomásoztat a két szakadár köztársaságban így a tbiliszi kormány döntése az amerikai haditámaszpontok létesítéséről vélhetőleg ezt hivatott ellensúlyozni.

Számos megfigyelő szerint Mihail Szaakasvili katonai akciója a  kaukázusi régió ellenőrzéséért folytatott amerikai-orosz vetélkedés kereteibe illeszkedett, bár Washington azt állítja, hogy megpróbálta visszatartani a grúz elnököt a támadás megindításától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.