Költségvetési vita: Obama lemondta ázsiai körútját

Barack Obama a szövetségi kormányzás részleges leállása miatt lemondta a jövő hétre tervezett ázsiai körútját. Az amerikaiak nem nézték volna jó szemmel, ha elutazik.

Obama az eredeti tervek szerint október 6. és 12. között Indonéziát, Bruneit, Malajziát és a Fülöp-szigeteket kereste volna fel. Bali szigetén az elnök részt vett volna az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak csúcstalálkozóján.

A Fehér Ház szerdán még azt jelentette be, hogy Barack Obama lerövidíti ázsiai hivatalos látogatását, és törli annak utolsó két állomását, Malajziát és a Fülöp-szigeteket.

Ahogy korábban Malajzia és a Fülöp-szigetek elnökét, Obama Brunei szultánját és Indonézia elnökét is személyesen tájékoztatta látogatásának elmaradásáról. A Fehér Ház szerint az amerikai elnök egy későbbi időpontban keresi fel a térséget. Barack Obama helyett John Kerry külügyminiszter lesz a négy országba látogató amerikai küldöttség vezetője.

A CNN hírtelevízió csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 71 százaléka vélekedett úgy, hogy az elnöknek a kormányzat részleges lebénulása és az áthidaló költségvetésről szóló tárgyalások idején teljes egészében le kellene mondani az ázsiai utat. Az elnöknek jelentős politikai kárt okozhatott volna, ha a választók azt látják, hogy válság idején elhagyja az országot.

Amerikai lapkommentárok ugyanakkor csütörtökön a szövetségi finanszírozás leállásának egyik jelentős veszteségtételeként értékelték az ázsiai vizit lerövidítését, mert a látogatásban a növekvő kínai befolyás ellensúlyozásának egyik eszközét látták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.