Amerikai bankokon hiúsul meg a kubai rokonlátogatás

A washingtoni külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki azért, hogy Kuba felfüggeszti a konzuli szolgáltatásokat az Egyesült Államok területén, miután nem talált olyan bankra, amely kész lenne a diplomáciai számlákat kezelni. A rengeteg tavalyi látogatás ellenére mostantól nem utazhatnak sportolók, kutatók és egyszerű turisták sem.

A közlemény szerint a külügyminisztérium igyekezett segíteni a kubai képviseletnek a probléma megoldásában, ám a kubai fél elutasította a felkínált módozatot. Az amerikai jegyzékből nem derül ki, hogy mi lehetett volna megoldás, miként az sem, hogy Kuba azt miért nem fogadta el – jelentette az AP hírügynökség.

A kubai pártlap, a Granma még szombati számában tette közzé a Washingtonban működő kubai érekképviseleti iroda bejelentését arról, hogy az M&T Bank véglegesen megszünteti március elsejével a szekció, miként Kuba ENSZ-képviselete számláinak kezelését. Az utolsó befizetéseket február 17-én fogadják el. Ennek megfelelően a kubai érdekkéviseleti iroda sajnálattal közölte az érdekeltekkel, hogy felfüggeszti a konzuli szolgáltatásokat, azaz nem tudnak több vízumot kiállítani a Kubába utazni szándékozó amerikai állampolgároknak. A kubai jegyzék emlékeztet arra, hogy az M&T Bank még a múlt év végén kívánta leállítani a banki szolgáltatásokat, majd december elején adott még további három havi határidőt. (Akkori floridai sajtóhírek szerint az amerikai külügyminisztérium járhatott közben, hogy ne hiúsuljanak meg a kubai-amerikaiak ünnepekre tervezett rokonlátogatásai.)

Az érdekképviseleti iroda mostani közleménye nyomatékosította, hogy az észak-amerikai kormány fél évszázada fenntartott gazdasági és pénzügyi blokádjából fakadó korlátozások miatt az erőfesztítések ellenére lehetetlen volt új amerikai székhelyű bankot találni, amely vállalta volna a kubai diplomáciai képviseletek bankszámláinak vezetését. Mostantól csak a humanitárius jellegű vízumkérelmeket tudják elbírálni. Az érdekképviseleti hivatal sajnálatát fejezte ki a helyzetből fakadó kellemetlenségek miatt mind kubai, mind amerikai állampolgároknak, legyen szó a két ország lakói közti családi találkozók, avagy tudományos, oktatási és sportcélú utak elhalasztásáról.

Az Egyesült Államok és Kuba között mintegy fél évszázada nincs diplomáciai kapcsolat, ám még Jimmy Carter elnökségekor, a hetvenes években Washingtonban, illetve Havannában érdekképviseleti irodák nyíltak. Ezek foglalkoznak a konzuli ügyekkel. Az Obama-kormány megszüntette a kubai-amerikaiak rokonlátogatási lehetőségeit sújtó korlátozásokat, s nagyobb számban utazhattak az Egyesült Államokból csoportok az említett tudományos, oktatási és sportcélú kapcsolatépítés keretében. Kuba tavaly januártól szabaddá tette a turisztikai célú külföldi látogatásokat, így immár az Egyesült Államok havannai érdekképviseleti irodájától függ, hogy mennyi vízumot adnak ki kubaiaknak. Még nem végleges adatok szerint 2013-ban a két ország lakói összesen több mint 600 ezer amerikai és kubai utazásra kerítettek sort.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.